Szaszák Zsolt október 26-án este épp a Szegedi Nemzeti Színházba tartott az Egy csók és más semmi című zenés vígjáték próbájára, amikor megtörtént a baj. Alig öt perccel az indulás után, kilencvennel csapódott bele egy mezőgazdasági járműbe. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett az arcán, hogy a kivizsgálásokat követően azonnal el kellett kezdeni helyreállítani a felismerhetetlenségig roncsolódott orrát. A Sztárban sztár leszek! tavalyi évadának versenyzője a Borsnak mesélt elsőként a horrorfilmbe illő történetről.
A színésznek néhány hétre szüksége van a teljes felépüléséig, de ha minden jól megy, november végén visszatérhet dolgozni. Az anyagi kár óriási, hiszen nem csak a munkából esett ki, fiatal autója totálkáros lett. Szabálysértési vizsgálat indult el az ügyében, melyben egyelőre még nyomoz a hatóság.
Olyan komplikált volt az orrom helyreállítása, hogy a kettő helyett négy és fél órát vett igénybe. Kiemelték az orrnyergemet, úgy tudták megoldani, hogy esztétikailag és funkciójában is helyreállítsák. Beültettek egy orvosi fémlemezt, amit élő szövetekkel vontak be.
A részletek és a megrázó képsorok a Bors szerdai lapszámában találhatóak!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.