Kapcsolat

Nádas György elárulta, mi a jó házasság titka

Létrehozva: 2022.11.08.

Bármikor újra igent mondana egymásnak Nádas György és felesége, Zsuzsi. A komédiás és párja 2013-ban házasodtak össze egy hajón. A közelgő tizedik évfordulón újra megerősítik a házasságukat, így egy ruhapróbán is részt vettek. Gyurira 30 év után újra jó a konfekcióméret, hiszen nemrég 20 kiló feleslegtől szabadult meg.

Nádas György úgy érzi, tényleg megtalálta az igazit. Az évfordulóhoz közeledve még mindig boldogan emlékeznek vissza a nagy napra.

Vidám mennyegző

– 2013 nyarán volt az esküvőnk egy hajón a Dunán. Nagyon vidám és szép esküvő volt, pont úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Mindketten fehérben voltunk, és a násznéptől is ezt kértük. Pillanatok alatt megszerveztük; a meghívó szövegét, a designt, a zenét, a menüt, a műsort, a ruhát, mindent magunk találtunk ki. Rengeteg vicces pillanat volt az esemény során – idézte fel a nagy napot a Metropolnak Nádas György.

Nádas György és felesége
Talpig fehérben mondták ki az igent. A pár a mai napig boldogan él együtt

Vékonyan könnyebb

A humorista mostanra jobban mutat öltönyben, mint anno. Gyuri sokat fogyott, amiben felesége hatalmas motivációt jelentett számára.

– A túlsúlyom már komoly problémákat okozott, ezért tudtam, hogy le kell fogynom. Rátaláltam egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatra, aminek a segítségével koplalás nélkül sikerült leadnom 20 kilót. Kipucolta a zsírokat és fele akkora adagokkal is jól lakom, így könnyen beindult egy egyenletes és egészséges fogyás. Szeretnék a feleségem mellett minél több időt eltölteni! Engem ő abszolút motivál, a fittségben, a munkabírásban, hiszen nekem is nagyon fontos, hogy bírjam az iramot. Nem csupán szerelmesek vagyunk, nem csupán egy házaspár, hanem egymás legjobb barátai, társak, alkotótársak, munkatársak, lelki társak, gyermekeink stabil szülői háttere – mondta Nádas György.

Ettől jó a házasság

A humorista azt is elárulta, szerinte mi a jó házasság titka.

– Szeretet, elfogadás, teljes bizalom, közös célok, hasonlóság, humor és nevetés minden nap, rengeteg beszélgetés, érzelmi kommunikáció, adni másoknak, értékelni minden apró örömöt és pillanatot. Egy szinten kell lenni intellektuálisan, életfelfogásban, fontos a családi háttér, az, hogy ki honnan jön. 

Egyensúlyt és harmóniát teremteni, szeretetet adni és hagyni a másiknak egy kis énidőt - ezekhez talán nem árt az érettebb életkor.

 Mindkettőnknek ez a harmadik házassága, mi már tudjuk, hogyan kell jól működtetni – meséli Nádas György, aki számára a felesége a tökéletes nő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap