Egészség

Koltai Róbert: Jóindulatú daganatról most is beszélhetnék…

2022. november 28. hétfő 13:00

Meg kellett műteni Koltai Róbertet, aki már beszélni és járni sem tudott.

Megműtötték Koltai Róbertet, aki hónapokkal ezelőtt még olyan komoly egészségügyi gonddal küzdött, hogy már beszélni is csak nehezen tudott.

Meg menni sem tudtam, nagy baj volt

 – vallotta be a FixTV Bóta Café című műsorában a színész, aki heteket töltött a kórházban. Mindenfélére gyanakodtak, Parkinson-kórt és jóindulatú daganatot is feltételeztek.

Arról most is beszélhetnék, mert elég jóindulatú…

Ahogy megcsinálták ezt a shunt behelyezést – ami az agyvíznek az áramlását befolyásolja, ott volt valami gond –, másnap a betegtársaim megtapsoltak, mert már csak tiszteletből nem dobtam el a járókeretet” – emlékezett vissza a Koltai Róbert. Hozzátette, nem volt biztos, hogy sikerül a beavatkozás, de másnap már gyorsan is tudott menni.

„Most sem olimpiai szinten mozgok, de egészen megváltozott” – mondta a színész, aki otthon próbálja mozgásban tartani magát, de autót például az utóbbi időben már nem vezet. Arra a kérdésre, félt-e attól, ez az egészségügyi gond a karrierje vagy akár az élete végét is jelentheti, azt válaszolta:

Nem szoktam magamat gyászolni, mindig bizalommal indulok neki az újabb perceknek, óráknak.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15704_resized.jpg?avcount=1685670608
origo.hu

Hatalmas, pusztító aszteroida tart a Föld felé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16053554_auto_resized.jpg
metropol.hu

Egyre jobban mélyül a rejtély a strandoló gyerekek halálának ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16053706_auto_resized.png
hirtv.hu

Nyomásgyakorlás: megszavazta az Európai Parlament a hazánk elleni határozatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051951_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek sorsszerű fordulatot hoz ma az Oroszlánba lépő Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15710_resized.jpg?avcount=1685670608
origo.hu

Továbbra is óriási a botrány, Dolly drasztikus lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1685670608
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051340_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Angyalhoroszkóp: a Vízöntőkre biztonság, a Halakra szerelem vár júniusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16053520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a szakításról Szabó Franciska, durva, amiket mondott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/1l4H4DlGktf7zBFXJJPiAj6pVpxKfuhv3lTTDj6N3Jg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhM2M1YWRmOGZhNzRmOGRiY2M0MWJjYWRiNmY3OGFj.jpg
Vége

Szabó Franciska fájdalmas vallomása a szakításról: Egy szociopata drogossal éltem!

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/44XkAILe3CxHenmx54seqKx8sQx4QII5dRmvUGBOfjg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlYTc1NmQwYTkxNDRiMWY5ZTRhMTNjZDRkZWI3Mjk0.jpg
Megmenekült

Megszólalt a szakításról Szabó Franciska, durva, amiket mondott