ALKOHOLIZMUS

Járai Máté a szülei alkoholizmusáról: A szenvedélyüket egy fokkal jobban szerették nálam

Létrehozva: 2022.11.07.

A színész kendőzetlenül beszélt arról, gyerekként normálisnak tartotta, hogy szülei naponta a pohár fenekére néztek, felnőttként viszont nehezen dolgozta fel ezt a traumát.

A Jászai Mari-díjas színművész Kadarkai Endre vendége volt a Szavakon túl című műsorában, melyben többek között arra is kitértek, hogy Máté hogyan élte meg szülei alkoholizmusát.

- Rengeteg tanulmányt olvastam erről és aztán nagyon sok alapítvány is felkeresett. Gyakorlatilag egy 30 fős osztályban 5 gyereket biztosan érint az, hogy alkoholistákkal nő föl vagy a családjában és a környezetében van alkoholista - hívta fel a figyelmet a probléma komolyságára Máté, s azzal folytatta, erre az időszakra úgy emlékszik vissza: teljesen természetes volt számára, hogy minden nap illuminált állapotban látta édesapját és édesanyját.

- Úgy voltam vele, ahogy mi élünk, az valószínűleg így normális. Délutánonként már problémát jelentett egy-egy dolog megbeszélése a szüleimmel. Mindig izgultam azon, hogy ha hazamegyek az iskolából, akkor lesznek-e még olyan állapotban, hogy tudjak érdemben beszélni bármilyen problémámról - magyarázta a színész, aki elárulta, mi volt számára a legfájóbb pont ebben.

- 30-40 éves korom felé elég komoly problémát jelentett ezeknek a traumáknak a feldolgozása. A szenvedélyüket egy fokkal jobban szerették nálam vagy a húgomnál és ezt nekem fel kellett tudnom dolgozni. Ha valaki valakit nagyon szeret, akkor minden szenvedélyétől képes megszabadulni azért, hogy teljes értékű ember lehessen vele - fejtette ki Máté, s hozzátette, a szülei sosem érezték, hogy ki kellene szabadulniuk az alkohol fogságából, így nem is próbálták meg letenni az italt.
 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek