Szexi

Hivatalos: ő a világ legszexibb férfija - fotók

MTI

Létrehozva: 2022.11.08.

Az Amerikai kapitányt alakító Chris Evanst választotta idén a világ legszexibb férfijének az amerikai People magazin - jelentette be a lap Stephen Colbert éjszakai tévéműsorában.

"Anyukám nagyon boldog lesz. Mindenre büszke, amit csinálok, de ezzel aztán tényleg dicsekedhet majd"

 - mondta a színész a lap pénteken standokra kerülő számában.

Egy évvel korábban szintén egy "bosszúálló", a Hangyát megformáló Paul Rudd lett a világ legszexibb férfija a People szerint. Korábban pedig a széria másik sztárja, a Thor bőrébe bújó Chris Hemsworth volt az első a Bosszúállók stábjából, akinek odaítélték a titulust. A magazin először 1985-ben nevezte meg, hogy szerinte ki a legszexibb férfi a világon; akkor Mel Gibsonra esett a választás.

A 41 éves Evans első filmszerepeit a 2000-es évek elején kapta, majd 2005-ben és 2007-ben két filmben is már szuperhőst alakított; ő volt Johnny Storm, vagyis a Fantasztikus Négyes Fáklyája, de az igazi nagy áttörést az hozta neki, amikor magára öltötte Amerika kapitány sávos-csillagos jelmezét. Csaknem egy évtizeden át, 10 filmben alakította ő a karaktert, melynek a Bosszúállók: Végjátékban mondott búcsút.

Amerika kapitányt követően ő lett Buzz Lightyear hangja a Lightyear című animációs film eredeti változatában. A People magazinnak azt mondta, pályafutása legnagyobb eredményének jelenleg azt tekinti, hogy mostanra sikerült olyan biztonságot teremtenie magának, hogy már "nem kell padlóig nyomnia a gázt".

A People magazinnak nyilatkozva arról is beszélt, hogy szeretne megnősülni és családot alapítani, viszont a magánéletét nem szeretné kiteregetni.

"Bizonyos dolgokat az ember szeretne megtartani magának, a családjának és a barátainak"

 - fogalmazott Evans.

A legszexibb férfi címről azt mondta, hogy ez olyasmi, amire akkor is emlékezni fog, amikor már öreg és ráncos lesz, és szerencsésnek érzi magát.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek