DIADAL

Csobot Adél: Igazából még soha nem nyertem semmit!

Cs. I.

Létrehozva: 2022.11.27.

Az énekes és táncpartnere, Hegyes Berci nyerték a TV2 Dancing with the Stars 2022-es évadát. Adél örömkönnyek közepette vallotta be, hogy a szombati döntőig még semmiben nem léphetett a dobogó legfelső fokára, ám most fordult vele a kocka.

Szombaton véget ért a Dancing with the Stars haramdik évadának fináléja, amelyben Csobot Adél, Somhegyi Krisztián és Pap Dorci küzdött meg egymással az első helyért. A közönség szavazatai alapján végül Adél és Berci lett a táncparkett királya és királynője. Az énekesnő szinte megszólalni sem tudott, annyira örült a győzelemnek.

Nem találok szavakat, még soha nem nyertem semmit – csuklott el a hangja Adélnak, aki bár számos területen próbálta már ki magát, szombat estéig valójában eddig semmiben sem tudott a dobogó legfelső fokára állnia. 

2012-ben az X-Faktorban csupán a harmadik helyig jutott, a Sztárban Sztár harmadik szériájában a negyedik, A Nagy Duettben pedig ugyancsak a harmadik helyet sikerült behúznia.

A Danceing with the Stars finalistái, Csobot Adél és Hegyes Berci - Fotó: Bors

Nagyon jól éreztük magunkat, még próbáljuk feldolgozni az eseményeket. Túlcsorduló öröm és boldogság van bennünk. Rengeteg kedves pillanatot éltünk át, voltak olyan produkciók, amik kicsit közelebb állnak a szívünkhöz. Ilyen a rumba, a bécsi keringő és a tangónk... Nehezen tudnék választani a legjobb pillanataink közül, hiszen mind csodálatos volt

 – mosolygott Adél és Berci, akik boldogan, és büszkén szorították a kezükben a Dancing with the Stars trófeáját még a műsor után is.

Istenes Bence is a helyszínen szurkolt

A győzelem után Csobot Adél boldogan ugrott párja, Istenes Bence nyakába, akinek sikerült meglepnie az embereket. A műsorvezető láthatóan nagyon büszke volt szerelmére, hogy ilyen csodás produkciók után a fődíjat is elnyerte.

Danceing with the Stars, finálé
 A győzelem után Csobot Adél boldogan ugrott párja, Istenes Bence nyakába, akinek sikerült meglepnie az embereket. A műsorvezető láthatóan nagyon büszke volt szerelmére, hogy ilyen csodás produkciók után a fődíjat is elnyerte - Fotó: Bors
Tóth Andi felrobbantotta a színpadot! Az énekesnő az előző évad győzteseként tért vissza a műsorba, ahol nem csak Andrei Mangrával táncolt, de hangjával is elkápráztatta a nézőket. Szerelme, Marics Peti is elkísérte, aki csak a díszletek mögül figyelte, Andi és Mangra produkcióját - Fotó: Bors
Somhegyi Krisztián sem tört össze! Az egykori exatlonos hétről hétre nyűgözte le fejlődésével a zsűrit és a nézőket. Krisztián cseppet sem bánkódik a második hely miatt. Még a zsűrinek is köszönetet mondott, hogy kemény de építő kritikájukkal hozzájárultak a döntőbe jutásához. Valamit táncpartnerét, Tóth Katicát is kiemelte, aki a csúcson és a mélypontokon is kitarott mellette. A műsor végén, szerelme, Viki vigasztalta. Fotó: Bors
Gabriella Spanic lesz a következő Nagy Ő? Korábban megírtuk, hogy Gabriella Spanicnak pont a zsánere Árpa Attila, aki jelenleg is a szerelmet keresi. A filmes nem volt rest, és a reklám szünetben egy vörös rózsát ajándékozott a világsztárnak. Ez azt jelentheti, hogy Gaby lesz a következő Nagy Ő? - Fotó: Bors
https://cdn.borsonline.hu/2022/11/ZH9j1uys36VmpAYdgGl-s2idjNwDFV8Kv3SM6q5EhjM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1ZTNlYjk3N2E5MzRjYWI4ZmZlMTdkYzBkMDNjNmQ0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Drámai pillanatok a TV2 stúdiójában: ez a páros nyerte a Dancing with the Stars műsorát

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...