
Noha nem sokaknak csenghet ismerősen Chloe Greenfield neve, ha azt mondjuk, ő játszotta Lily-t az Eminem életét (erősen fikciós formában) feldolgozó 8 mérföld című filmben, máris garantáltan mindenkinek beugrik a tündéri, szőke kislány a valóságos díjesőt besöprő moziból.
Talán meglepheti a filmrajongókat, de Chloe úgy kapta meg Lily szerepét, hogy előtte semmilyen filmes tapasztalata nem volt, sőt, még meghallgatáson sem járt előtte. A szerepajánlat azonban a legjobbkor jött, ugyanis a kislány édesanyja olyan rossz anyagi helyzetbe került, hogy szembe kellett nézniük a kilakoltatással, valamint azzal, hogy fogalmuk sem volt, miből élnek majd meg a következő hónapban. Természetesen a szerződés mindent megváltoztatott, Chloe pedig kezdőként is emlékezetes alakítást nyújtott.
Noha mindenki Eminem húgaként emlékszik rá, Greenfield később megkapta Sarah Riley szerepét a Vészhelyzet című kórházi drámasorozatban. 24 epizódban alakította Tony Gates nevelt lányát 2006 és 2009 között. Ezt leszámítva azonban elkerülték a nagyobb szerepek, sőt, noha Twitter-profilja szerint jelenleg is színésznőként és íróként dolgozik, az IMDB-n 2009-es a legfrissebb szerepbejegyzés róla.
Instagram-oldalán néha mesél 4000 követőjének múltbeli szerepeiről, de alapvetően nem egy ismert színésznő profilja tekint vissza ránk. Korábban azzal viccelt:
minden megváltozott az életében az elmúlt időszakban, csak a haja nem – és valóban.
Noha a 8 mérföldben még frufruja volt, a Vészhelyzetben már ugyanolyan frizurával láthattuk, mint manapság – pedig abban a sorozatban is 13 éve állt utoljára kamerák elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.