Tárgyalás

VV Fanni-ügy: Élete végéig börtönben maradhat B. László

Létrehozva: 2022.10.12.

Módosítva: 2022.10.13.

B. László július közepén, az emberölési ügyében hozott ítélet után szinte azonnal fellebbezett, így a bíróság még idén másodfokon tárgyal majd róla.

Az emberölés bűntettében első fokon bűnösnek talált B. László nyilván azt szeretné elérni, hogy egy idő után kérelmezhesse a szabadlábra helyezését, a tervét azonban keresztülhúzhatja az ügy vasmarkú ügyésznője, aki a hírek szerint szintén fellebbez az elsőfokú ítélet ellen. 

Ő tényleges életfogytig tartó büntetésért fog harcba szállni.

B. László, VV Fanni
B. László mindvégig ártatlannak vallotta magát  Fotó: Bors

2022. július 13-án került pont a négy és fél éve húzódó és több részletében kibogozhatatlan gyilkossági ügy végére: B. László bűnösségét mondta ki a Fővárosi Törvényszék Novozánszky Fanni meggyilkolásának ügyében.

Az egykori valóságshow-szereplő 2017 őszén tűnt el a saját lakásából, a kamerafelvételek tanúsága szerint B. László karjaiban, önkívületi állapotban feküdve. Hiába az alapos rendőrségi és ügyészségi vizsgálat, az a mai napig nem tudni, hogy Fanni élt-e akkor, amikor B. László kihozta a parkolón keresztül a házból, illetve azt sem – és valószínűleg sosem derül már ki – hogy hova rejtette a holttestét.

Ez az utolsó felvétel VV Fanniról  Fotó: Czerkl Gábor

A számos közvetett bizonyíték (nagy mennyiségű vér az autó csomagtartójában, DNS nyomok a férfi lakásán) mégis elegendők voltak ahhoz, hogy holttest nélkül is életfogytig tartó börtönbüntetést mérjenek a mindvégig az ártatlanságát hangoztató B. Lászlóra. Az ítélet egyébként nagyban köszönhető az ügyésznőnek, aki fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy igazságot szolgáltassanak a Novozánszky család megrendült tagjainak.

Az ítélethozatalkor jelen volt Fanni édesanyja is  Fotó: Bánkúti Sándor / Ripost

B. László ugyan összeroppant az ítélet hallatán, de a jelek szerint nem adja fel a harcot, fellebbezésért fellebbezett az ítélethirdetés után azonnal.

A Bors információi szerint heteken belül kiderül, hogy mikor kezdődik meg másodfokon a tárgyalás, ahol nagy meglepetés várhatja B. Lászlót: a pletykák szerint az ügyészség is fellebbezni fog, ők pedig súlyosbításért, ami azt jelenti, hogy ők azért harcolnak tovább, hogy a férfi a hátralévő életében soha többé ne hagyhassa el a börtöne kapuit.

B. Lászlót bilincsben vezették el Fotó: Bánkúti Sándor / Ripost

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713466511
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713466511
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713466511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713466511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók