Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi vallomása: Voltak napok, amikor mozdulni sem mertem

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 17. 08:30
Bár pontosan tudta, hogy hármas ikrei koraszülöttek lesznek, még most is kalapál a szíve, ha erre gondol.

Rózsa Magdi februárban adott életet hármas ikreinek. Nagy izgalommal várta, hogy a picik megérkezzenek, azonban az orvosok jó előre felkészítették rá, hogy korábban fognak világra jönni, mint kellene. Ezért már korán befeküdt a kórházba, hogy vele és gyermekeivel is minden rendben legyen. Most ezzel kapcsolatban osztott meg egy hosszabb szöveget közösségi oldalán.

– Nem hiszem, hogy fel lehet készülni arra, hogy az embernek koraszülött lesz a gyermeke. Mindenféle szempontból nagyon megterhelő érzés ez. A mi történetünk kicsit másképp alakult, hisz a kezdetektől tudtuk, hogy koraszülöttek lesznek a babáink, a kérdés csak az volt, hogy mennyivel korábban érkeznek. 

Emlékszem, ahogy számoltam a heteket, hisz minden egyes nap, amit a méhemben töltöttek, egy mérföldkőnek számított, voltak napok, amikor mozdulni se mertem a kórházi ágyon, nehogy baj legyen és még előbb érkezzenek. Még most is kalapál a szívem, ha ezekre a napokra gondolok.

 Most viszont öröm látni, ahogy ezek a kicsi emberkék a kezdeti hátrányból szinte előnyt kovácsolva haladnak és fejlődnek. Te, aki most odakinn vagy és ugyanúgy aggódsz, gondolj arra, mindenkinek megvan az útja, és ezek a pici babák erősebbek mindnyájunknál, csak legyen hited, mert én azt látom néha bennük nagyobb az erő, mint egy felnőtt emberben. Pici ÓRIÁSOK!

Isten éltesse őket! – írja Magdi.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.