Állatvédelem

Nyilvántartást vezetnek az állatkínzókról, hazai sztárok mondják el erről a véleményüket

Létrehozva: 2022.10.05.

Mostantól nyilvántartják az állatkínzókat és mindazokat, akiket eltiltottak az állattartástól. A szabályozás tegnap, az Állatok világnapján lépett életbe, amit a sztárok is üdvözöltek.

Tovább szigorította a kormány a tavaly decemberben életbe lépett szigorú állatvédelmi szabályokat: ezentúl a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásába kerül az állattartástól való eltiltás, amibe az állatvédelmi hatóság is betekinthet. Till Attila helyesli, hogy szigorúbban szankcionálják az állatok kárára elkövetett bűncselekményeket.

MOL chipleolvasó program, Till Attila, Tilla, Dubi
Fotó: Bors/VI

Támogatom az állattartással kapcsolatos szigorításokat

 – jelentette ki a Borsnak a TV2 sztárja. – Fontos, hogy az emberek megértsék, hogy az állat nem a rabszolgád, akit megkínozhatsz, megölhetsz.

Kapócs Zsóka is helyesli a rendelkezést.

Csírájában kell elfojtani az állatkínzást! Aki állatot kínoz, az embert is fog bántani 

– közölte lapunkkal véleményét. Köszönet azoknak, akik éjt nappallá téve azon dolgoznak, ezeken a szerencsétlen sorsra jutott állatokon segítsenek.

Zalatnay Sarolta szerint sok év küzdelme érett most be, kitör örömmel fogadta az újabb szigorítást.

20210212 Tárnok 
Zalatnay Sarolta (Cini) otthonában.   
Fotó: Máté Krisztián (MK) 
Ripost
Fotó: Máté Krisztián

Örülök, hogy végre lista készül majd az állatkínzókról, vagyis nyilvántartásba kerülnek. 

Fontos lépés ez és nagyon jó, hogy végre lehetőség nyílik arra is, hogy ezeket az embereket eltiltsák az állattartástól. 

Nekünk, állatvédőknek hatalmas segítség ez jövőbeli munkánkhoz. Hála és köszönet ezért a törvényhozóknak. Végre látjuk a fényt az alagút végén mondta a Borsnak Zalatnay Cini.

Magyarországon közel 3 millió kutyát és valamivel több mint 3 millió macskát tartanak. A kormány jelentősen szigorította az állatok védelmét és támogatja az állatvédő civil szervezeteket. A tavalyi, Közös ügyünk az állatvédelem címmel indított online felmérésen negyedmillióan mondták el véleményüket, és ezeket a kormány beépítette döntéseibe. Több mint 100 millió forinttal segítették az állatvédők munkáját, megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács, elindult a Gazdijogsi online képzés és több mint 500 millió forintot költenek ivartalanítási programokra. Jelentősen szigorították az állatkínzók büntetését is, különösen a visszaesőkét, akiket mostantól nyilván is tartanak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt