Kegyetlen őszinteséggel vallott életükről Krausz Gábor

Sosem hallott őszinteséggel vallott életéről a sztárséf, Krausz Gábor a Palikék Világa by Manna című műsorában magánéletről, gyermekkoráról, előítéletekről.

A műsorvezetők többek között arról is kérdezték, hogy viseli a feleségére, Tóth Gabira zúduló gyűlöletcunamit.

– Ez a legnehezebb, hogy én ebben megtaláljam úgy a helyemet, hogy segíteni tudjak, és ne hátráltatni. 

Én vehemensebb vagyok… – ismerte el, majd elárulta: nem jutottak még el a megoldáshoz.

– Nem tudok objektíven megnyilvánulni, mert együtt élek vele. De ha nem ismerném, akkor sem gondolnám, hogy egy rossz ember. A legszörnyűbb az egészben, hogy olyanok bántják, akik nem ismerik. Ezerszer van ilyen, hogy látjuk, hogy valaki csúnyán néz mondjuk a boltban, (…) oda megyünk és megkérdezzük, mi a baja, és beszélgetünk vele. Az emberek többsége rájön, hogy át vannak verve.

Egy másik kérdésre elárulta: a család a minden számára.

– Nem vagyok annyira intelligens, hogy ezt szavakkal ki tudjam fejezni.

 – vallott a gyermekvállalásról.

– Abban biztos voltam, hogy lesz feleségem, de hogy lesz-e gyerekem, abban egyáltalán nem voltam biztos. Úgy voltam vele, hogy ha elérem azt a kort, amikor az embernek át kell gondolnia, hogy akar-e úgy gyereket, hogy még a ballagására odaér… Nem voltam biztos benne, hogy kész leszek erre.

Tóth Gabi és ő megosztó személyiségek, tudja, hogy lányuknak, Hannarózának meg kell küzdenie majd az emiatti előítéletekkel.

– Erről nagyon sokat beszélgettünk, és emiatt próbáljuk nem előtérbe tenni. Mert pontosan látjuk, hogy hova fajulhatnak a dolgok – fejtegette. – Akármit is csináltunk az életben, a gyermekünk a legnagyobb tettünk – jelentette ki, majd arra is reagált, hogy Gabi korábban leszögezte, nem mutogatják majd a kislányukat a közösségi médiában:

– Nem azt mondtuk, hogy soha, vagy elzárjuk a külvilágtól és egy ketrecben fogjuk felnevelni. 

 Ezek az emberek érdeklődnek.

Krausz az eltérő vallási nézeteit is boncolgatta a műsorban:

– Más a vallásunk Gabival. Ő hithű és követi. Én annyira nem – fedte fel, majd elárulta, nem volt ez mindig így. – Gyerekkoromban például zsidó iskolába is jártam, amit annyira nem szerettem, mert kicsit katonás volt. Minden reggel kőkeményen egy óra imádkozás, szabályok, amiket be kellett tartani – a zsidó ünnepek miatti plusz szünnapokat azért jól fogadta. Apai nagyapja rabbi volt: Gábor 12 éves volt, mikor ő elhunyt, két évvel korábban pedig az édesanyját veszítette el, ezek az élmények megtörték a hitét.

Édesanyja sokat betegeskedett, sokat volt távol. Mindig volt kutyájuk, de mikor édesanyja kórházba került, az apukája túladott az eben, mert munka mellett nem tudott gondoskodni róla is. Mikor édesanyja hazajött, szerzett új kutyát, aki megint elkerült a háztól, mikor édesanyja állapota romlott.

– Volt abban az időben 8-9 kutyám… Mert annyiszor volt kórházban édesanyám. 

Ez tízévesen borzasztó nehéz – hozzátette, segíti a feldolgozást, hogy saját családja van.

– Sokszor eszembe jut, hogy milyen lenne, ha látná, hogy az unokája milyen és mennyire aranyos, hogy fejlődik.

A veszteségélmény rányomta a bélyegét az egész életére, retteg, hogy elveszítheti gyermeke édesanyját, Gabit – vagy attól, hogy ő hagyja ott idő előtt a családját.

Mindenesetre nagyon büszke rá, hogy édesapja milyen jól helyt állt. Azt is elárulta, hogy édesapja szűcs volt:

– Mikor gyerek voltam, a leeső bőrökből csinált nekünk nagyon csúnya kabátokat, emlékszem, mi jártunk a legcsúnyább kabátokban – mesélte nevetve, utalva 2,5 évvel fiatalabb húgára is.