Viszály

Áll a bál, csalással vádolta meg Gelencsér Timit Gáspár Győző

Létrehozva: 2022.10.12.

Timiért rajongtam a televízión keresztül, de ezek után nem akarok vele barátkozni! – jelentette ki Győzike, aki kemény váddal illette a volt szépségkirálynőt.

Nem kellett sokat várni az első Gáspár Győző-balhéra: az Ázsia Expressz harmadik évadának mindjárt az elején kiderült, hogy az énekes nagyon nehezen viseli, ha valaki tisztességtelenül akar előnyhöz jutni. A műsor versenyzőpárosai, Gelencsér Timi és Balogh Szimonetta, illetve Gáspár Bea és Gáspár Győző a Holt-tenger partján estek egymásnak a befutó alkalmával. Győző szent meggyőződése, hogy ők értek előbb a célba, Gerencsér Timi viszont egészen mást gondol erről...

Gáspár Győző Gáspár Bea
Győzike szerint a volt szépségkirálynő csalt  Fotó: Bors

Csaltak, szégyelljék el magukat! Van olyan dolog, hogy tisztelet, ezt egy sportoló igenis tartsa be!

 – dühöngött Győzike. – Timiért rajongtam a televízión keresztül, de ezek után nem akarok vele barátkozni, sőt követni sem.

Gelencsér Timi reagált a vádakra

Győző szavaira Timi is reagált, aki persze másként látja a helyzetet: 

– Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek ezen az egészen, de nem esett jól – magyarázta a modell.

20221007 Budapest
TV2 exkluzív születésnapi partija.
fotó: Nagy Zoltán (NZ)
Metropol
képen: Gelencsér Tímea szépségkirálynő, műsorvezető
Timi úgy véli, nincs miről beszélni, egyszerűen ők értek be hamarabb  Fotó: Nagy Zoltán

Viszont nem szeretnék vitatkozni Győzővel. Elmondtam, hogy mi értünk oda előbb, fölösleges, hogy tovább bizonygassam az igazamat.

Hogy pontosan mi történt és hova fokozódnak az ellentétek, az csütörtök este kiderül az Ázsia Expressz adásából. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/gTtyYn-lNqrrhZJzYDUoleP_TMcY21nSQVN42RCA-VM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4Mzg4OThlNGI1MjQyYWE5ZDA0YjlhN2Y4MzQ5M2Mw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

A csapból is a Gáspár család folyik majd: A tévénézők rosszul lesznek tőlünk!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663221
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663221
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...