baleset

Vérző fejjel vitték kórházba a fesztiválról a TV2 sztárját

Létrehozva: 2022.09.01.

Annyira beütötte a fejét tegnap este a Jóban Rossszban korábbi színésze, Kembe Sorel, hogy össze kellett varrni, és az ütés következtében azt is vizsgálták, agyrázkódása volt-e...

A Belváros Sörfesztiválon, a Szabadság téren egy erdélyi sört árusító kabinból éppen haza indulni készült a Kembe Sorel, amikor a fejét úgy megütötte, hogy hirtelen majd’ elesett.

Már este volt, éppen elköszöntem, hogy megyek haza: és dirr, bevágtam a fejem a food truck ajtajába. Nem picit, nagyon! Szédülés hányinger, tátongó több centis vérző seb...azonnal mentünk a Fiumei útra, ahol össze is kellett varrni

– mesélte el a tegnap este történeket Sorel lapunknak, és azt is hozzátette, hogy természeten az intő jelek miatt egy CT-t is csináltak, hogy kizárják az agyrázkódás lehetőségét. 

Sorelnél a vizsgálat nem mutatott arra vonatkozó jeleket, hogy be kelljen utalni.

– Hála Isten, nem kellett bent maradni a kórházban, de vigyáznom kell magamra, szét ne nyíljon a sebem, és amint ismét hányingert érzek, vagy szédülök, be kell mennem – zárta le a beszélgetést a híresség, aki barátjával, Galler András Indiánnal nemrégiben indított egy új podcastot, a Véleményvezéreket, ahol népszerű emberekkel beszélget a két barát érdekes témákról.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek