Szerelem

Magánéletéről árult el titkokat Várkonyi Andrea, így élnek a férjével

Létrehozva: 2022.09.14.

Várkonyi Andrea a a hot! magazinnak mesélt magánéletéről, és arról is, mire készül a jövőben.

A 25 éves születésnapját ünneplő TV2-nél kezdte a szakmai pályafutását annak idején Várkonyi Andi, aki egy rövid felkészítés után került a képernyőre. Sok mindenen ment keresztül ez idő alatt, ám azóta révbe ért az élete. Hogy milyen kihívásokban volt része, s hogy hogyan élnek a férjével, arról kizárólag a hot! magazinnak mesélt!

Várkonyi Andrea sokszor beszélt arról, hogy volt idő, amikor úgy hitte, nem fog már házasságot kötni, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy máshol voltak a prioritások. Ám idővel mégis rátalált a szerelem: tavaly szeptemberben hozzáment Mészáros Lőrinchez.

Amikor megismertem Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált, rövid idő elteltével meg-kérte a kezem, és én igent mondtam, mert a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy ösz-szekötjük az életünket

– avatta be anno a részletekbe a hot! magazint.

Azóta eltelt egy év, Andiék pedig éppen valami izgalmas dologra készülnek.

Szerelemben, szeretetben élünk, és mindketten izgatottak vagyunk, mert közeleg a házassági évfordulónk! 

– mesélte boldogan. – A férjem meglepetéssel készül; azt kérte, hogy azon a hétvégén ne csináljak programot, tegyem magam szabaddá! Régebben nem nagyon tudott titkot tartani, de mostanra már belejött, úgyhogy valószínűleg tényleg csak aznap fogom megtudni, mivel készül.

Várkonyi Andrea további titkokat árult el karrerjéről és magánéletéről is, a részleteket keresse a hot! magazin legfrissebb számában!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717174_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő történetet mesélt a Viszkis rabló Berki Krisztiánról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22383_resized.jpg?avcount=1701269111
origo.hu

Lebukott a Nyugat: itt a drámai leleplezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718178_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Bors kiderítette: Ezzel foglalkozik Demcsák Zsuzsa sokoldalú, tehetős vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716723_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nagyot hibáztak az ukránok, ez egy Leopard tank vesztét okozta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715451_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nostradamus jóslata 2024-re: ebben nem lesz köszönet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718841_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Tovább bővül Budapesten a fizetős parkolás, mutatjuk, hogy hol + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22384_resized.jpg?avcount=1701269111
origo.hu

Kilenc migráns megerőszakolt egy 15 éves lányt egy hamburgi parkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717480_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezekben az órákban a legforgalmasabb a Lidl: jól jársz, ha elkerülöd ilyenkor a boltot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701269111
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717920_auto_resized.jpg
borsonline.hu

25 évig ült ártatlanul: kiengedték a börtönből a tévedésből elítélt férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716811_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jelenleg is küzdenek az orvosok a kétéves kisfiú életéért: véletlenül "megszaladt" a dada keze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/1vzEIyxwM4BjTGAkMTHFdMZ2OT402-wWJSvE3T1Bwmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxY2JjYzU0M2RhZjQ0NTlhYjU3YWNjN2FiOWFjNjU3.jpg
SZERELEM

A Bors kiderítette: Ezzel foglalkozik Demcsák Zsuzsa sokoldalú, tehetős vőlegénye

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/y8CIjGjBrKcvyYqbsVtWoNd5gixMyG482_6ijBXzVkU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmNDk5MjU4MDZjNzQ0OTJiNTkzNzA4MzkxNzNhMWRm.jpg
Titkok

Lehullt a lepel Krausz Gáborék titkáról