Gyász

Most jelentette be a magyar együttes, váratlanul meghalt a zenész

Létrehozva: 2022.09.23.

Elhunyt Fodor Tamás hegedűművész, a Budafoki Dohnányi Zenekar korábbi koncertmestere.

Forrás: Pexels

Fodor Tamás halálhírét a Budafoki Dohnányi Zenekar a Facebook-oldalán jelentette be.

Tamás a kezdetektől 2001-ig volt a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertmestere. Meghatározó szerepe volt abban, hogy az ifjúsági zenekarként induló együttes a 2000-es évekre színvonalas hivatásos zenekarrá vált. A zenekar fiatalos összevisszaságában a nyugalom és bölcsesség megtestesítője volt. Fontos partnere volt a zenekar vezetésének, ugyanakkor mindenkihez volt egy kedves szava, amelyből áradt a szeretet és a segíteni akarás

- olvasható a bejegyzésben.

A Pesti Vigadó a következő szavakkal búcsúzott:

Fájó szívvel búcsúzunk munkatársunktól, Fodor Tamástól, aki 2014 és 2021 között vezette a Pesti Vigadó Kulturális szervezési csoportját. Tamásban ötletekkel teli, a megoldásokat folyton kereső, a kompromisszumokra mindig nyitott munkatársat ismerhettünk meg, aki örökre hiányozni fog már. Néhány nap telt csak el legutolsó látogatása óta, így még érthetetlenebb hirtelen távozása.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek