Mazsi nem bírja feldolgozni férje elvesztését

Berki Mazsi: Már bánom, hogy visszahoztam Krisztián életébe az édesanyját

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 02. 13:00
A volt anyós minden alkalmat megragad, hogy Mazsit ostorozza, miközben azt elfelejti, hogy a menyének köszönheti azt, hogy évtizedek után rendeződött a fia és közte lévő viszony.

Már négy hónapja, hogy Berki Krisztián egy május eleji napon váratlanul meghalt. A celeb tragédiája három család életét taszította káoszba: az első feleség Pameláét és a közös kislányukét, Natiét, az édesanyjáét és édesapjáét, illetve Berki Mazsiét és a kislányukét, Emmáét. 

Az első sokkból felocsúdva a szereplők mindegyike, a veszteség ellenére is megpróbálta újrakezdeni az életét, ez azonban nem mindenkinek sikerült. Berki édesanyja, Júlia asszony az idő múlásával nem, hogy jobban lenne, de egyre inkább kezd eluralkodni rajta a fájdalom és a harag. A dühe pedig egyetlen ember felé koncentrálódik, Mazsira, a fia özvegyére, akiről egyre gyakrabban beszél és egyre csúnyább dolgokat mond. A gyászoló édesanya a napokban a TV2 Mokka című műsorának adott exkluzív interjút, melyben többek között azt mondta, hogy szerinte Mazsi nem a megfelelő módon gyászolja a fiát: 

Krisztián édesanyja, Júlia asszony Fotó: Markovics Gábor

”Nekem is vannak érzéseim, és egyáltalán nem mindegy, hogy Mazsi hogy beszél velem. Nagyon sok mindent láttam az utóbbi időben, ami úgy érzem nem helyesen történik. Ha olyan nagy szerelem volt köztük, akkor nem költözök el hetente”

 – mondta Júlia. 

Az édesanya szerint a fia halálához Mazsi és Krisztián sok konfliktusa vezetett és azt is a volt menye számlájára írja, hogy az nem volt elég házias. 

”Azt mondta nekem a Krisztián, hogy: ”nekem ilyen nő nem kell, aki nem tud maga körül rendet rakni.” Bejárónő kellett, takarítónő, vasalónő… Semmit sem csinál. Se nem főz, se nem mos…” 

Berki Krisztián és édesanyja
Krisztián és édesanyja Fotó: Facebook

Az interjú után a Bors megkereste Berki Mazsit, mit gondol a volt anyósa szavairól, illetve szerinte most milyen kapcsolatban vannak? 

Berki Mazsi
Mazsi nem akar háborúzni, de nem hagyja magát Fotó: TV2

Nagy levegőt kell vegyek, mielőtt bármit is mondok… Mert nem érdekem a háborúskodás

 – kezdte Mazsi – Legyen elég annyi, hogy nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt részemről, hogy visszahoztam Krisztián édesanyját az életünkbe. Mert én hoztam vissza őt, előtte már évtizedek óta nem voltak a saját gyermekével semmilyen kapcsolatban. Krisztián nagyon hálás volt nekem ezért… Most azonban elszomorít ez az egész. Mert a volt anyósomtól ahelyett, hogy hálát és köszönetet kapnék azért, hogy a fia halála előtt újra közel kerülhettetek egymáshoz, ezt kapom.

Nem fogok belemenni a sárdobálásba, csak annyit mondok, hogy tudomásom szerint a jó nagymama nem csak minket, de a másik unokáját, Zselykét sem hívta fel már egy hónapja… 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.