Kulisszatitkok

Veszélybe került Tilla a forgatáson

Létrehozva: 2022.08.07.

Augusztus 8-án indul a TV2 vadonatúj vetélkedője, a Város vs Vidék, amelyben háromfős csapatok – köztük civilek és többek között sztárok is – versenyeznek a milliós nyereményekért. A produkció két házigazdája, Till Attila és Gáspár Zsolti számára új kihívásokat tartogattak a felvételek, hiszen most először álltak a kamerák elé, mint kvízmesterek.

A Bors bepillantást nyert a Város vs Vidék kulisszái mögé, Tilla pedig örömmel osztotta meg a beharangozó kisfilmek és a stúdióban történő forgatások alatt szerzett nem mindennapi élményeit. 

Imádtam minden pillanatát, de azért volt veszély is, mert a forgatás miatt a szarvasmarha meg volt ijedve. Volt rajta egy nyakörv és két ember fogta, de illúzió, hogy egy 600 kilós állatot meg lehet fogni. Fokozatosan édesgettem oda és etettem is közben. Tejet akartam kérni tőle a reggeli kávémba, de csak a 18. próbálkozásra sikerült, előtte körbe-körbe kergettük egymást az oszlop körül – mesélte nevetve a műsorvezető, aki elmondta, szívesen tölti a szabadidejét a természetben, de egyelőre nem tudna vidéken élni.

Nagyon városi ember vagyok, de közben meg a fene sem tudja, mert mindent meg lehet szokni. Ahogy az ember idősödik, egyre jobban vágyik a vidéki létre - vélekedett Tilla.

Város vs Vidék
Tilla nagy állatbarát, de irigyli azt, akinek van bátorsága besétálni egy ménesbe, ő csak messziről gyönyörködött a lovakban  Fotó: TV2
Város vs Vidék
„Volt, hogy a 600 kilós állat megindult felém és fel kellett ugranom a székről, hogy ne sodorjon el. Ez az egyetlen jól sikerült fotó”  Fotó: TV2
Város vs Vidék
A műsorvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a nézők ne egy klasszikus vetélkedőre számítsanak, hanem annak egy vígjátékváltozatára  Fotó: TV2
Város vs Vidék
„Zsoltival könnyű műsort vezetni, nagyon szórakoztató! Persze szenvedett, mint a kutya, mondta sokszor, hogy: Attila, nem szoktam műsort vezetni, én gazda vagyok!” – árulta el Tilla  Fotó: TV2
Város vs Vidék
Tilla és Zsolti azonnal megtalálták a közös hangot és remek csapattá váltak   Fotó: TV2
Város vs Vidék
A stúdióban remek volt a hangulat, annyira, hogy többször le kellett állítani a forgatást a hatalmas nevetések miatt  Fotó: TV2
Város vs Vidék
Tilla nem vette észre, hogy a fotózáskor egy furcsa tárgy repült a háttérben. „Lehet, hogy Zsolti szelleme ott lebeg és szemmel tartott minket” – viccelődött  Fotó: TV2

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról