Magány

Oszter Sándor özvegyének döbbenetes vallomása: Madár képében jár vissza hozzám a férjem

Tegnap, 16:30

Oszter Sándor a halála után hatalmas űrt hagyott maga után a szerettei szívében. Imádott felesége a Borsnak beszélt arról, mennyire fájdalmas számára, hogy élete szerelme tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából, ám némi vigaszt nyújt neki, hogy gyakran érzi a jelenlétét.

Forrás: Bors

Aki igazán ismerte a Rózsa Sándor szerepéről híressé vált színészt, azt tudja, hogy mennyire imádta az életet. A diósjenői és a balatoni birtoka gyakran adott helyet egy-egy kellemes baráti vacsorának, amelyen olyan hírességek is megfordultak, mint Bessenyei Ferenc vagy Luciano Pavarotti. Az egykori nyüzsgő társasági életnek ma már nyoma sincs, a helyébe nyomasztó csend és emlékek hada lépett.

Oszter Sándor diósjenő
A diósjenői birtokon pár éve még nyüzsgő társasági élet zajlott

„Elképesztően hiányzik!”

Aki nem csak a filmvásznon és a színpadon látta, hanem volt alkalma találkozni vele, egy kedves, szeretnivaló embert ismerhetett meg a személyében. Főként az éltette, hogy másoknak örömet szerezzen. Felesége, Donatella is így emlékszik rá.

Egyszer megkérdezték, hogy az Oszter mellett nem unatkozom-e. Mondtam, hogy ha egy atombomba mellett lehet unatkozni, akkor igen! – idézte fel nevetve a varázslatosan szép közös életüket. – Sándor maga volt az élet, a tevékenység, az aktivitás. Jó ember volt, becsületes, tisztességes, senkinek nem akart rosszat. Elképesztően hiányzik! Azt nem lehet kifejezni, hogy mennyire… – kezdte a Borsnak a színész özvegye, aki több esztendőt élt férjével, mint nélküle. Oszter Sándor a halálakor Donatella lelkének egy részét is magával vitte, amikor tavaly október 29-én minden előzmény nélkül megállt a szíve. Hitvese nem volt felkészülve a búcsúra, így érthető, hogy a tragédiából azóta sem tudott felocsúdni.

Oszter Sándor és Failoni Donatella
Oszter Sándor és felesége között szoros kötelék húzódott  Fotó: Móricz István

Egyedül van a férje halálának helyszínén

A zongoraművész a tragédia óta úgy érzi, nem teljes az élete és meggyőződése, hogy már soha nem is lesz az

Eltöltöttünk 45 évet együtt, azért az nem kevés. Ezt a veszteséget sehogy nem lehet feldolgozni. Az ember valahogy kibírja, de amikor az élete nagy részét eltölti valakivel, azt egyszerűen nem lehet elfelejteni. Legalábbis akkor nem, ha egy olyan viszony volt, mint amilyen a miénk Sándorral. Egy zsigeri kapcsolat. Reggeltől-estig tudtunk beszélgetni. Ez egy nagyon-nagyon mély, szeretetteljes kötelék, egyforma ízlésünk volt, mindenről ugyanúgy gondolkodtunk, ezt nem lehet feldolgozni. Egyszer van az életben ilyen és ha az elmúlik, azon egyszerűen nem tudja túltenni magát az ember.
A szép emlékek talán adnak egy csekélyke vigaszt, viszont az utóbbi hetekben Donatella számára a hiányt csak felerősíti, hogy a balatoni házukban tartózkodik. A falak között, ahol Sándor örökre lehunyta szemeit.

Itt vagyok a Balatonon, itt halt meg Sándor. És én ott fekszem az ő helyén. El lehet képzelni. Itt halt meg a vállamon. Mégis hogy dolgoznám ezt fel? – tette fel a költői kérdést elcsukló hangon.

Failoni Donatella Oszter Sándor
Failoni Donatella jelenleg is a balatoni bitrokon, férje halálának helyszínén tartózkodik  Fotó: Bors

Oszter Sándor lelke madár képében tért vissza

Vannak, akik elutasítják annak a lehetőségét, hogy elhunyt szerettük lelke más formában tovább él. Ám azok a gyászolók, akik hisznek ebben, valamivel könnyebben elfogadják a keserű tényt, hogy már soha többé nem szoríthatják magukhoz azt, aki örökre elaludt. A színész özvegye bizton állítja, hogy hajdani férje és közte olyan erős kötelék húzódik, amelyet még a halál sem szakított szét. Donatella többször is tapasztalta, hogy egykori hitvese a túlvilág kapuit átlépve időről időre meglátogatja őt.

Tudja hogyan szoktam érezni a jelenlétét? – kérdezte a Bors riporterétől. – Állati érdekes: madár formájában jelent meg többször is. Berepül egy madár és én tudom, hogy ő az! Többféle madár képében szokott jönni, de mindig velem van – mondta mély meggyőződéssel Oszter Sándor özvegye. 

Ezt ne hagyd ki!

Eldőlt a százmilliós hagyaték sorsa: Megtudtuk, ki örökli Oszter Sándor teljes családi vagyonát

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, mivel foglalkozik a börtönben az RTL bukott sztárja, Aurelio

borsonline.hu

Melleivel üzente meg a tanárnőből lett pornós, visszamenne-e tanítani

magyarnemzet.hu

Brazíliában máshogyan látják az orosz–ukrán háborút

ripost.hu

Áll a bál: A születésnapján alázták meg Meghan Markle-t

magyarnemzet.hu

Egy holland férfi megvett egy magyar falut, idén már fesztivált szervez benne + videó

mindmegette.hu

9 megfizethető helyettesítő drága összetevők helyett

borsonline.hu

Brutális gyilkosság Bécsben: halott anyjukkal és nővérükkel éltek egy napig a kisfiúk

borsonline.hu

Megrendítő videóinterjút adott az eltűnt inárcsi édesanya lánya

borsonline.hu

Teszteld le, hogy okosabb vagy-e, mint egy kisiskolás!

nemzetisport.hu

Exkluzív dokumentumfilm-sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

További cikkek

Kezelés

New York után pszichoterápiával gyógyult Sugár Berci, az egykori gyereksztár

Trauma

Megtámadták az Éjjel-Nappal Budapest sztárját, egy hónapig nem mert utcára menni utána