Celeb

„Szörnyű érzés volt látni, hogy ott van egy porcelánedényben” - Bodrogi Gyula könnyek közt beszélt Oszter Sándor temetéséről

Bors

Létrehozva: 2021.12.12.

<p>Ma helyezték végső nyugalomra a legendás színészt, Oszter Sándort. A temetésen régi jó barátja és kollégája, Bodrogi Gyula is beszédet mondott. A színész órákkal a szertartás után is megtörten nyilatkozott lapunknak.</p>

Forrás: © borsonline.hu minden jog fenntartva!

„Neked még élni kellene! Neked még lenni kellene! A halál nem illett hozzád soha!” – mondta Oszter Sándor temetésén tartott beszédében Bodrogi Gyula, a Kossuth-díjas Nemzet Színésze.

A két színész közismerten közeli barátságot ápolt egymással, így nem csoda, hogy Bodrogi Gyulát nagyon letaglózta kollégájának hirtelen és váratlan halála.

Lapunk elérte telefonon a színészt, aki órákkal a szertartás után is szaggatottan, szinte sokkos állapotban mesélt a temetésről.

– Nagyon abszurd érzés volt.

Beszélünk, emlékezünk, nézzük a filmet és szörnyű érzés volt látni, hogy ő pedig ott van egy zárt porcelánedényben. – mondta Bodrogi Gyula.

A színésznek nagyon furcsa, hogy nem láthatja többé barátját, érthetetlen számára, hogy az örök Rózsa Sándor nincs többé.

Tudjuk, hogy mindenkivel meg fog történni, de felfogni nem lehet. Szomorúan, zokogva állni egy temetőben… Miközben emlékekről beszélünk, amik egy emberrel történő dolgok voltak. – zárta könnyeivel küszködve Bodrogi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...