Manuel

Nagy a baj! Sorban mondja le a koncerteket Manuel

rapper
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 25. 12:30
Egy rövid videóban mondta el a győri rapper, miért volt kénytelen elengedni a soron következő koncertjeit. Nem először fordult elő, hogy betegen ment el koncertezni, most ez lett a következménye.

Gödöllei Manuel egy élő videóban közölte a rossz hírt, miszerint ismét megtámadta egy betegség, nem tud énekelni, így a soron következő koncerteket kénytelen lemondani.

 

Nem ez az első eset, hogy Manuel betegen ment el fellépni, mely úgy tűnik, nem tett jót a hangszálainak.

– szögezte le Manuel sajnálatát kifejezve a rajongók felé. Egyik koncertjét jobban várta, mint a másikat, így látszik, hogy nehezére esett elengedni őket egészsége érdekében.

– Egy évvel ezelőtt volt a Szin-fesztiválon az első zenekaros fellépésem, ezért lett volna nekem most fontos ez a szegedi koncert. Tök jó visszaigazolás lett volna, miután kaptunk egy nagyobb színpadot, nagyobb közönség előtt tudtam volna visszatérni idén. Erdélyt is nagyon sajnálom... ez van gyerekek 

– közölte szomorúan a híreket a hallgatókkal Manuel, aki azt is elmondta, hogy okosabban fogja ezen túl csinálni, mert egész nyáron minden hétvégén elment a hangja, és ez egyre rosszabb és rosszabb lett a szezon végére. Úgy érzi, hogy nem éri  meg kockáztatnia, hogy komolyabb baja legyen, ami hetekre kiveheti a munkából Manuel, ezért a kiadóval úgy döntöttek, hogy egy ideig nem lép fel. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.