Sebestyén Katja

Megrázó hírt jelentett be a TV2 sztárja: édesapja mindkét lábát le kellett vágni

láb nélkül
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 20. 06:00
Az énekesnő 3 évvel ezelőtt jelentkezett a Sztárban sztár leszek! műsorába, ahol részben azért szeretett volna nyerni, mert a szülein akart segíteni. Most újabb nehéz időszak áll előttük.

A Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzője csak ritkán beszél a szüleiről. A verseny ideje alatt az édesanyja testéből egy 4 kilós tumort távolítottak el, majd a 32 áttét miatt kemoterápiára kellett járnia. Ezzel egyidőben az édesapja egy fertőzés következtében elvesztette az egyik lábát. Az utóbbi hónapokban a fizikai állapota ismét rosszabbra fordult és Katja harmadik gyermekének születése után a másik végtagot is amputálni kellett

Nagyon nehéz időszak ez a számára. Igazából csak az tartja benne a lelket, hogy megszületett a kis Patríciakezdte Katja. – Jelenleg egy rehabilitációs központban van, ahol megtanítják, hogyan éljen lábak nélkül. Eddig ugye az egyiket tudta használni és képes volt ellátni magát, de sajnos most teljesen elölről kell tanulnia mindent.

Az énekesnő korábban már felajánlotta az édesapjának, hogy költözzön hozzájuk, ám elképzelhető, hogy ezt a lehetőséget a nagypapa elutasítja.

Egyelőre még nem döntötte el, hogy hová megy, ha elhagyja a rehabot. A háza Csömörön van, annak az ingatlannak a szomszédságában, ahol a gyerekek apjával éltünk, ezért oda nem szívesen menne vissza. Mondtuk neki, hogy költözzön hozzánk Tiszacsegére, mert ki tudnánk alakítani neki egy akadálymentesített életteret, de azt látom rajta, hogy nem akar a terhünkre lenni. Több speciális otthont is megnézett már. Ha ezt az opciót választja, akkor oda megy, ami neki a legmegfelelőbb, a távolság csak másodlagos szempont lesz. Nem lesz könnyű dolgunk, ha szeretnénk meglátogatni – mondta Katja, aki támogatni fogja édesapját, bárhogyan is döntsön.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.