Azt egy bennfentes már kikotyogta, hogy Harry herceg könyörgött a nagyanyjának, II. Erzsébet királynőnek, hogy mellette állhassanak a jubileumi ünnepségen az erkélyen, de arról eddig hallgattak, hogy Meghannak is volt kérése (persze, az erkély is az ő szíve vágya volt, hogy dobjon valamennyit a megtépázott népszerűségén).
Az egykori színésznő a Szent Pál-székesegyházban tartott ünnepi szertartáson szeretett volna az elől ülni, Katalinékkal egy sorban, ám keményen visszautasította a kérést a királynő.
Fotó: AFP
Harry és Meghan a székesegyházba egyébként Beatrice hercegnővel, Eugenie hercegnővel és férjeikkel érkeztek együtt, ám a bevonuláskor már kettesben sétáltak végig a padsorok között. Fel is kellett állítaniuk Beatrice-ékat, hogy helyet tudjanak foglalni, ezzel is magukra haragítva a brit népet, akik szerint tiszteletlenség, hogy nem fogadták el, hol kell ülniük.
Tom Bower királyi szakértő szerint minden lépésük előre megfontolt volt. Miután ugyanis Meghan mindkét kérését lesöpörte a királynő, a szervezők kérték, hogy a család nem dolgozó tagjaival együtt érkezzenek egy járművön, ám Meghanék direkt lekésték és magánautóval hajtottak a templomhoz. A lépcsőn lassan, édeskettesben vonultak, meg is álltak, hogy mindenképp készülhessen róluk fotó. A Netflix ugyanis nincs elragadtatva Meghan népszerűségéről, csúfos bukásnak vélik a hercegnével kötött szerződésüket. Ezt a csorbát igyekezett kiköszörülni Meghan a jubileumi ünnepségen, de nem nagyon jött be a számítása...
"Végigsétáltak a sorok között és amikor odaértek a sorukhoz, megkérték az ott ülő 6 embert, hogy menjenek beljebb, hogy ők a folyosó mellett ülhessenek. Az egyik szervező azonban azt mondta nekik, erre nincs lehetőség, a 8-as és 9-es szék az övék. Erre Harry megkérdezte, hogy miért. A válasz egyszerű volt: a nagyanyja ezt parancsolta" - mesélte a szakértő.
Harry és Meghan a jubileumi ünnepség további részétől távol maradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.