jóga

Őszinte vallomás: Horváth Éva elárulta, miért jöttek haza Baliról

Létrehozva: 2022.07.11.

Módosítva: 2022.07.12.

Horváth Éva és négytagú családja hazatért, és most azt is is elmondják, miért vannak itthon.

A ma reggeli Mokka adásában mesélte el a gyönyörű családanya és volt modell, Horváth Éva, miért jöttek haza. Családjával már egy fél éve a csodálatos fekvésű szigeten, Balin élnek. Télen döntöttek úgy, hogy székhelyüket melegebb éghajlatra teszik, és akkor úgy volt, hogy egészen egy évig maradnak is. Most mégis itthon van a négy fős família, és el is mondják, miért.

Tulajdonképpen most a nyaralásunkat töltjük itthon. Ott most egy picit hidegebb van. Sokat dolgozunk, és picit pihenni jöttünk – mesélte  Éva, akinek nagy tervei vannak még Balin, hiszen jógaoktatói oklevelet szeretne szerezni, mióta szenvedélyesen szeret jógázni. Sőt, párjával most azon foglalatoskodnak, hogy jógatábort szerveznek e mozgásforma szerelmeseinek Balin, hogy egy-egy ilyen alkalom keretében másoknak is megmutassák a sziget és a jóga együtt milyen jó hatással van az emberre. Mi több, a Bors úgy tudja, azt a tábort is Éva szervezte, ahol éppen Berki Krisztián özvegye, Mazsi próbál gyászából jógával gyógyulni

Horváth Éva elárulta azt is, hogy mikorra tervezik visszatérésüket Indonéziába, és mi várja ott őket.

Elsősorban a még csak 5 éves, de hamarosan iskolás Kristóf miatt megyünk vissza, bár megint új házat kell keresnünk, és ez most nagyon nehéz, hiszen hosszú távra tervezünk továbbra is Balin – újságolta Évi, aki imád Balin élni, és az indonéz vendégszeretetért oda van. 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532509
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532509
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532509
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”