VESZÉLY

Veszélyes helyzetbe került Agárdi Szilvi egy villamoson

Létrehozva: 2022.06.16.

Látóként az ember el sem tudja képzelni, milyen nehéz egy nagyvárosban egyedül közlekedni nem látóként.

Agárdi Szilvi idén már 10 éves pályafutását ünnepli, ugyanis 2012-ben a Voice-ban való szereplése után hirtelen felgyorsultak a dolgok. Azonban a sok teendő rengeteg utazással is jár, így az énekesnőnek megannyi új kihívással is szembe kellett néznie. Családja, testvérei sokat segítenek neki, van, hogy kénytelen egyedül nekivágni a vakok számára meglehetősen sok veszélyt tartogató fővárosunknak. 

Szilvi azóta, hogy teljesen elveszítette a látását, megtanult bottal közlekedni - Fotó: Facebook

Nem szeretek egyedül utazni, ha lehet, nem is indulok el. A fehér bot ad valamennyi biztonságot ugyan, hiszen akkor ez a szemem, de így is hatványozott veszély leselkedik ránk, nem látókra. Ezért, ha tehetem, akkor családom, vagy barátok, mostanság pedig leggyakrabban Gergőkém segít nekem eligazodni a közlekedésben – kezdte a gyönyörű énekesnő és elárulta: most nagyon boldog, a hangjában is biztosan ezt hallani - tette hozzá piromkodva Szilvi.

Gergő segít az énekesnőnek eligazodni a közlekedésben

Fotó: Saját

Csak bizalom kell

Szilvi teljesen megbízik Gergőben, természetesen akkor is, amikor együtt sétálnak.

Ez a legfontosabb, ugyanis én arra, aki utat mutat nekem a közlekedésben, az életemet bízom! – folytatta az énekes, modell, aki esélyegyenlőségi aktivistaként így is szeretne üzenni az embereknek, hogy aki lát egy vakot, nyugodtan ajánlja fel a segítségét. Feltett egy videót az oldalára, ahol azt a helyzetet is lehet látni, ahogyan az emberek nem tudnak mit kezdeni a fehér bottal. 

– Nem úgy születünk, hogy tudjuk, hogyan kell egy vaknak segíteni a közlekedésben, de ha megkérdezzük tőle, hogy miben, és hogyan tudunk, akkor fogunk tudni – tisztázta Szilvi.

 

Veszélyes átkelés

Az énekesnő elmesélt egy rémes esetet, mikor egy segítő szándékú ember minden jó akarata ellenére nagy veszélybe sodorta őt.

– Egy villamosnál keltem volna át, jött egy illető, és kedvesen szeretett volna segíteni. Én minden ilyet mosolygósan elfogadok, hiszen sokszor máshogy nem is menne. Sajnos eljött velem egy darabig, és otthagyott egy korlátnál, ahonnan nem tudtam merre tovább. Teljes kiszolgáltatottságomban vártam olyan veszélyes helyen a villamost, ahol könnyedén elcsaphatott volna – idézte fel Szilvi az egyik esetet és hozzátette: a legfontosabb, hogy megkérdezzük, miben segíthetünk.


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek