Veszteség

Megrázó részletek derültek ki: karabinerrel akaszthatta fel magát VV Krisztián

Létrehozva: 2022.06.03.

Módosítva: 2022.06.03.

Kedden első emeleti albérletéből vetette magát a mélybe Bata Krisztián, így lett öngyilkos. Az ugrás azonban önmagában nem okozta volna a halálát: információink szerint karabinerrel akaszthatta fel magát az egykori villalakó.

Forrás: Facebook

Május 31-én, kedden a ValóVilág 6. szériájának szívtiprója, Bata Krisztián váratlan hirtelenséggel elhunyt. Halálának körülményei még mindig tisztázatlanok, de több forrásból is úgy tudjuk, a fiú saját kezével vetett véget az életének.

VV Béci, azaz Young G szerint az egykori villalakó felakaszthatta magát - Fotó: Bors


A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Krisztián az osztrák albérletének első emeletéről ugorhatott ki, azonban ez az esés önmagában még nem lett volna végzetes a számára. Azt már a BelevalóVilág egykori műsorvezetőjétől, VV Bécitől tudjuk, hogy a 29 éves korábbi villalakó felakaszthatta magát.

Úgy hallottam, hogy az első emeletről kiugrott és egy karabinert kötött a nyakába, így lett öngyilkos – kezdte a Borsnak megrendülten a zenész. 

Más forrásból úgy tudjuk, hogy tette után csak hosszú idővel találtak rá az osztrák kisváros lakói. Hogy mi vezethetett Krisztián végzetes döntéséhez, egyelőre nem tudni. Azt pletykálják, hogy rosszul bánt a lányokkal, ezért rendőrségi ügybe is keveredhetett nemrégiben.

Eszem megáll attól, hogy egy 29 éves mondhatni még gyerek ennyire maga alatt legyen, hogy így vessen véget az életének. Én csak szegény édesanyját sajnálom, aki élete során már másodjára kell megküzdenie azzal, hogy egy közeli hozzátartozója elveszi a saját életét, ugyanis a férje is öngyilkos lett évekkel ezelőtt – nyilatkozta lapunknak Béci, aki kifejtette, mennyire elítéli, ha valaki így vet véget életének. 

VV Krisztián
Fotó: Facebook


A legszörnyűbb az egészben, hogy maga mögött hagyott egy édesanyát, családtagokat és barátokat, akiknek innentől kezdve egy borzasztó élettel kell szembenézniük tudva, hogy szeretett Krisztiánuk a könnyebb utat választotta és őket egy örökös fájdalomban hagyta. Nem tudom, hogy jut el valaki ennyire a végletekig – zárta le Béci, aki elmondása szerint sosem volt igazi baráti viszonyban Krisztiánnal, de mivel napi szinten részese volt a villalakók életének, nagyon megrendítette Krisztián halála. 

Szerinte az ügy legnagyobb tanulsága, hogy az embereknek jobban oda kell figyelniük egymásra. Így megakadályozhatóak lennének az ehhez hasonló tragédiák.
 

A Bors utolérte Krisztián volt szerelmét, VV Izát is, aki könnyeivel küszködve nyilatkozott: – Eleinte el sem hittem, hogy tényleg ez történt. Még most sem akarom elfogadni. Úgy érzem, hogy elkezdek megőrülni és mindenhol a szellemét látom. Különleges kapcsolatot ápoltunk egymással. Nem kellett beszélnünk, hogy fontosak legyünk a másiknak. Örökké egy nagyon előkelő helyet foglal majd el a szívemben. Sosem gondoltam volna, hogy így fogja végezni az a nevetgélős, jókedélyű srác, akinek én a szívemet adtam – nyilatkozta a jelenleg Amerikában élő VV Iza.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713020
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713020
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel