Berki Krisztián

Zárkózott férfinak ismerték Berki Krisztián dílerét

Bors

Létrehozva: 2022.05.12.

Elfogta a rendőrség azt a 42 éves drogdílert, aki Berki Krisztián halálával hozható összefüggésbe. A BRFK megerősítette a Bors információit, miszerint egy 48 éves férfit is kihallgattak, de további gyanúsítások várhatóak.

Forrás: Ripost

Berki Krisztián holttestét múlt héten pénteken találták meg IX. kerületi otthonában. A helyszínelők kábítószergyanús anyagokra is bukkantak a helyszínen, így büntetőeljárás is indult a BRFK-n. Információink szerint szinte szabályos hajtóvadászat indult a celeb drogdílerei ellen, amiben sokat segített az egykori kapus személyes tárgyainak átvizsgálása. A zsaruk hamar sikerrel is jártak.

A Borsot a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatta arról, hogy a Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói Berki halála után négy nappal, azaz május 10-én elfogtak egy feltételezett drogkereskedőt, akit őrizetbe vettek és indítványozták a letartóztatását. 

A 42 éves K. István lakásán bruttó 50 gramm kokaint és marihuánát találtak, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és – vagyonbiztosítás keretében – két, nagy értékű személyautót foglaltak le.

Ebben a vecsési utcában élt K. István, akit drogkereskedéssel vádolnak  Fotó: Dombóvári Tamás

A Bors munkatársának szerdán több olyan emberrel is sikerült beszélnie, akik K. István környékén laknak Vecsés egyik elegáns negyedében. Az utcában lakók zárkózott, csendes férfinek ismerték meg a gyanúsítottat, ezért is lepődtek meg, amikor egy nappal korábban rendőrök lepték el a környéket. 

Mint megtudtuk, a sürgés-forgás közepette csak annyit lehetett látni, hogy autókat és más tárgyakat visznek el. Újságírónk a drogkereskedő házába is becsöngetett, ám senki sem nyitott ajtót.

Az ügyben további gyanúsítások várhatóak, így ha bebizonyosodik az a feltételezés, miszerint drog okozta Krisztián halálát, könnyen meglehet, hogy több hazai híresség is bajba kerül. A rendelkezésre álló információk alapján nagy az esélye annak, hogy Krisztián olyasvalakitől vásárolta, vagy kapta az illegális szert, aki kapcsolatban van más, olyan ismert emberrel, aki alkalmanként, vagy rendszeresen drogot fogyaszt.

Az, hogy végül illegális szer vagy szerek okozták-e Berki halálát, csak a boncolás után tisztázódhat, de az biztos, hogy édesanyja elképzelhetetlennek tartja a feltételezést. A gyásztól összetört asszony, Júlia a napokban azt nyilatkozta, nem tudta, hogy a fia dolgozott volna, várja a vizsgálat eredményét, hogy mitől állhatott meg szeretett gyermekének a szíve.

Az utolsó órák – Berki halála után a rendőrség sok kommunikációs és adattároló eszközt lefoglalt a lakásban, amelyek átvizsgálása bizonyosan most is tart. Ennek köszönhetően derült ki, hogy a celeb kikkel beszélt vagy váltott üzenetet telefonon és egyéb platformokon az utóbbi időben, ahogy az is, merre járt és kikkel találkozott a tragédiát megelőző órákban.

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/7soxxSczbM-nhA_yDr2CeORZBn32H6MjkvkZhdklH-M/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwYjkyOTUzOGY0ODQ4NDg4OWEzYWFiYjNiOTc1ODJk.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Berki Krisztián megrendítő utolsó interjúra: "Néha úgy érzem, nincs kiút"

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137750_auto_resized.jpg
origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713409216
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134537_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713409216
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713409216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713409216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713409216
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről