20191007 Debrecenfotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari NaplóBródy János adott koncertet a Human Rights 70. évfordulója tiszteletére a Kölcsey Központ Nagytermében.

Újra színpadra állt Bródy János

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 26. 06:15
Ahogyan azt a Bors is megírta, Bródy János február közepén kórházba került, és szinte a fél arcát megműtötték.

A 76 esztendős Kossuth- és Liszt-díjas Bródy szervezetét basalioma ­támadta meg, amely az egyik leggyakoribb, de áttéteket csak nagyon ritkán képező ráktípus, ám kezelés nélkül igen nagy roncsolást képes végezni a szövetekben. Bródy tavasszal beszélt először a betegségéről, amikor már hat operáción túl volt. Tisztelői megdöbbentek, amikor meglátták a kórházi ágyból posztolt fotókat, s azonnal sejtették, hogy a probléma komoly. Bár a művész igyekszik könnyedén beszélni a küzdelméről, pontosan tudja, minden egyes felmerülő beavatkozásra szükség van, hogy egyszer végre maga mögött tudhassa a nehézségeket -tudta meg a Blikk.

Azóta hetedszer is megműtötték az énekest, ám a megpróbáltatások szinte meg sem látszottak rajta, amikor a múlt hét végén a Szeretetkoncerten újra gitárt ragadott és a mikrofon mögé állt. 

Voltam már jobban is – ismerte el Blikk kérdésére az énekes. 

– Ám úgy érzem, a nehezén már túl vagyok, szerencsére a műtétek után nagyon gyorsan regenerálódtam, egyre jobban érzem magam, és nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb elmondhatom, egyszer és mindenkorra magam mögött hagytam ezt a betegséget.- 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.