Átverés

Pápai Joci nevével csaltak ki pénzt egy nyugdíjastól, megszólalt az énekes

Létrehozva: 2022.05.28.

Módosítva: 2022.05.28.

Már a rendőrség is keresi azokat, akik Pápai Joci nevében jelentős összeget csaltak ki egy szerelemre vágyó idős néni zsebeiből. A Borsnak az énekes elkeseredve nyilatkozott a bűntényről, amibe akaratán kívül keverték bele.

Már nagyjából másfél-két éve tart egy 72 éves asszony kálváriája, akitől nagy összeget csaltak ki internetes bűnözők. A nénit egy önmagát Pápai Jocinak kiadó személy azzal hitegette egy internetes csevegésben, hogy szerelmes belé és bármit megtenne azért, hogy a kapcsolatuk örökre szóljon. Azt ígérte – Joci nevében – a netes bűnöző, hogy az énekes Tatán összeköltözik az asszonnyal, ám ehhez pénzre lenne szüksége, így az asszony feltétlen utaljon neki egy kripto-automatán keresztül.

„Pápai Joci a harmadik fél a házasságukban”

54 éve házasok anyukámék – kezdte a Balázsék című műsorban a 72 éves asszony lánya, Bea. – Apukámnak idegrendszeri problémái vannak és másfél két évvel ezelőtt romlott az állapota. Ekkor derült ki, hogy neki féltékenységi paranoiája van. Mivel az édesanyám Pápai Joci rajongó, az édesapám nem tudott leszállni arról a témáról, hogy Pápai Joci a harmadik fél a házasságukban. Ezen eleinte jót nevettünk, próbáltuk orvosilag kezeltetni… Tulajdonképpen most, fél évvel ezelőtt derült ki, hogy ez a csevegés valós és az édesanyám azt hiszi, hogy másfél-két éve Pápai Jocival beszélget – nyilatkozta Bea, aki elmesélte, édesanyja hogyan „találkozott” a „kamujocival”.

Milliók rajonganak az énekesért, és sokan bármit megtennének érte.
Fotó: Makovics Kornél

 „Azzal áltatta az édesanyámat, hogy szereti”

Instagramon és a Facebookon követi őt, nagyon szereti a zenéjét, minden egyes új dalánál kommentelt, dicsérte a hangját. Így vált mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy nagyon szereti Jocit. Ezt kihasználva ráírtak a Instagramon, hogy van huszonpár fős exkluzív titkos csoport a legnagyobb rajongóknak, ahova meghívták. Ő csatlakozott is annak reményében, hogy közvetlenül Pápai Jocival válthat üzenetet – sorolta a hozzátartozó, hogyan is próbálták a csalók beszervezni az édesanyját. 

Mint kiderült, miután a néni belépett a csoportba, Joci nevében ráírtak, zenéket küldtek neki és egyre bizalmasabb témákat érintettek, majd pénzt kértek tőle. Azzal áltatták, hogy az énekes el fog válni és összeköltözik vele.

Mindennap kedves üzeneteket kapott. Ő egy, a gyerekeinek élő, boldogtalan házasságban élő nő, aki szeretetre vágyott. Hirtelen olyan boldogság érte, amit tízenéve nem tapasztalt a házassága során, így mindent elhitt, amit olvasott.  A kamujoci azzal áltatta az édesanyámat, hogy szereti. Hirtelen olyan pozitív töltetet kapott ettől az egésztől, hogy azt mondta: megy, összeköltözik vele. Itt léptem közbe és kijelentettem, hogy nem írhat alá semmit, nem költözhet sehova. Nem hitte el, hogy jót akarunk neki. Nem értette, miért akadályozom meg a boldogságát, hiszen „Joci jó ember, aki nem bántaná”. Nem tudom, mennyi pénzt utalt át az édesanyám a csalóknak, mert nem vall be, csak néhány tízezer forintot, de az biztos, hogy az elmúlt pár évben anyagilag milliós nagyságrendű mínuszba került… – nyilatkozta Bea, aki azért osztotta meg édesanyja történetét, mert nem akarja, más hiszékeny idős ne essen bele ebbe a csapdába. Mint mondta, az édesanyjának a történtek óta orvosi kezelésre van szüksége, hogy feldolgozza ezt az átverést, hiszen még mindig nem biztos abban, hogy a családja nem csak Jocitól akarja elválasztani…

Egyre többen használják ki a modern technológiát, hogy kihasználják az időseket
Egyre többen használják ki a modern technológiát, hogy kihasználják az időseket
 Fotó: Shutterstock

 

„Egyszerűen nem térek magamhoz”

Mint a műsorból kiderült, az ügyben rendőrségi nyomozás zajlik. Az „eredeti” Pápai Joci felajánlotta a pórul járt asszony családjának, ha kell személyesen tisztázza, hogy nem ő küldte az üzeneteket, hátha ezzel az asszony számára könnyebb lesz feldolgozni a történteket. 

Egyszerűen nem térek magamhoz – mondta a Borsnak Pápai Joci.  Letaglózott és nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen történhet, és az én nevemmel vernek át idős embereket. Nem hittem volna, hogy ekkora hatással lehetek a rajongóimra, de most szeretném megragadni az alkalmat, hogy óva intsek mindenkit; nagyon vigyázzanak ezekkel az átverésekkel. Ebből látszik mennyire veszélyes világot élünk, és milyen könnyen átverhetnek minket egy egyszerű cseteléssel. Sajnálom ezt az idős hölgyet, és amint felkészítik rá az orvosok meglátogatom, hogy elmondhassam neki, hogy sajnos nem velem beszélgetett – tette hozzá Pápai Joci.

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/aR2kCEIfYSkQuigtYb0qrt-FTnhIqRzdlIR6KeJLwlk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiNDM2OWE1ZTVkMTQxMTk5MTU1ZmM2NzI5MmFlZDlj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Botrány: szexmunkára akarták kényszeríteni a Sztárban sztár leszek énekesét

Szavazás

Családtagja volt már ilyesfajta átverés áldozata?

Igen
17 %
Nem
83 %

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról