családja mellett Berki Krisztián felesége, Mazsi is borzasztóan nehéz időszakon megy keresztül, miután férje tragikus hirtelenséggel elhunyt. A médiaszemélyiség második felesége, akit 2018-ban vett el, az élete szerelmének nevezte. Szinte elválaszthatatlanok voltak, a boldogságuk kislányukban, Emma Katerinában teljesedett ki.
A karácsonyt boldogságban és harmóniában töltötték, de az ünnepek után valami megváltozott és megromlott a kapcsolatuk, ekkor jött az első komolyabb megmérettetésük mint férj és feleség. Ebben az időszakban sokszor felmerült bennük, hogy véget ér a kapcsolatuk és elválnak,
de nem adták fel, és a házasságuk megerősítésére koncentráltak.
Rengeteg közös üdülést és programot terveztek, hogy ismét egymásra találjon Krisztián és Mazsi.
Januárban például egy romantikus téli piknikkel is igyekezték megmutatni egymás iránt érzett szerelmüket. A képeken is látszott, mennyire imádják egymást.
Természetesen a házassági évfordulójukat is megünnepelték, ám akkor Krisztián bevallotta, hogy 1 hónapja válni szeretett volna. Ekkor már felvállalták, hogy segítségre van szükségük.
A celeb akkor azt írta a képhez:
Tudjátok, szeretnék a legjobb apa és férj lenni….. de azt nem tanítják sehol… pedig többet jelent mindennél
Ekkor úgy tűnt, minden rendeződött és boldogabbak, mint valaha. Ezt a hosszabb mexikói nyaralásuk is mutatta, ahol ismét szerelmesen, egy harmonikus családként tündököltek egymás karjaiban.
A békülést tovább erősítette Mazsi nyilatkozata, amelyet Krisztián halálhíre után nem sokkal tett.
Az életemnél is jobban szerettem! Emma születése után ma este nyolc órakor mentünk volna először kettesben randizni. Ezt a randit már egy másik életben fogjuk megvalósítani. Mindennél jobban szerettük egymást, bármilyen hullámzó is volt a kapcsolatunk
– mondta a Borsnak Berki Mazsi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.