Tervek

Imádja a magyar humort Mel Gibson

Létrehozva: 2022.05.03.

A világsztár imádja a magyarok humorát, az építészetét és persze a pirospaprikát is. Azt nagyon. Návai Anikó interjúját olvashatják a Borsban.

Nem titok, hogy újságírószövetségünk (a Golden Globe díjak mögött álló Hollywood Foreign Press Association) másfél éve a hollywoodi píárosok bojkottja alatt áll. Nem is fűztem sok reményt ahhoz, hogy interjút kapok Mel Gibsontól, pedig nagyon csiklandozott, hogy elmesélje, hogy teltek a napjai februárban Pesten, ahol életében először járt, a John Wick filmsorozat tévéváltozatának forgatása miatt. Aztán gondoltam egyet, próba, szerencse – és dobtam egy emailt a sajtósának, akivel évtizedek óta kedveljük egymást. Azonnal válaszolt: ’Mel most jött vissza Magyarországról, hadd heverje ki a forgatást meg a hosszú utat, megfutom.’ És két nap múlva visszaírt: ’jövő szerdán rendben’? Így jött össze az alábbi beszélgetés Hollywood egyik legritkábban megszólaló müvészével, akivel március végén Zoom-on beszélgettem, miközben reggeli edzését bonyolította malibui házában. Mel Gibson csöppet sem mentes az ellentmondásoktól. Hosszú házasságából 7 gyerek, két kapcsolatából újabb kettő – összesen kilenc gyermek apja. Gyönyörüen felívelő karrierjét ’A rettenthetetlen’ Oscar-díjaival koronázta meg mint producer és rendező, ’A passió’-val több, mint 6OO millió dollárt keresett – se kritikai, se anyagi gondja nincs, és Hollywood koronázatlan királya lenne, ha nem tett volna bizonyos kijelentéseket bizonyos állapotban. Tudjuk, zseniális emberekkel előfordul, hogy elszalad velük a ló (lásd a makulátlan előéletű Will Smith Oscar-fiaskóját).
 

Ha elszakad a cérnájuk, nehezen bocsájtja meg Hollywood, a szégyenfolt megmarad jó darabig. Gibsoné már elhalványult annyira, hogy idén 6 filmje vár bemutatásra, legalább ennyi igényli produceri figyelmét, és mire Önök ezeket a sorokat olvassák, újra magyar földön forgat, folytatja a The Continentalt. 

Mennyire érdeklődik az országról, ahol éppen forgat? 

– Nem sokat, mert a helyszínen maguktól adódnak a kérdések és az információk. Milyen forrásokból, kiktől szerzed az értesüléseidet az adott országról utazás előtt? Nem kérdezek meg senkit, kivárom, amíg odaérek és beszélgetek. Elég gyorsan képbe jön az ember, ha landol valahol. Múzeumokba járok, a város történelme szinte tálcán kínálja magát. Nem terhelem az agyamat előre információkkal. Alapdolgokkal persze tisztában vagyok, de inkább a helyszínen szedem össze a tudásomat és folyamatosan kérdezek – válaszolta a színész. 

Gibson azt mondja, hogy imádja a magyarok humorát, szerinte üdítő és jópofa emberek vagyunk. 

A sztár a legutóbbi látogatásakor elment a Balatonra, bort kóstolt, gyönyörködött a tájban, körbejárta Budapestet, lement a Dunapartra, és megnézte a történelmi emlékműveket is. 

A színész a magyar ételek közül a gulyáslevest szereti a legjobban, és a pörköltet, hazánkból egyetlen dolgot vitt magával haza, az pedig egy nagy csomag pirospaprika. 

Gibson arról is beszélet, hogy sok évtized filmezés után miért ment vissza tévézni. 

Szereti ezt a műfajt, az ultraerőszakot, a popkultúrát. Úgy érzi, ez neki való, kedve volt hozzá, és Budapesten forgatnak, ami külön tetszik neki, örül, hogy máris visszajöhet az országunkba. 

Fotó: ROBERT HEGEDUS

A Mel Gibsonnal készült teljes interjú a Természetgyógyász magazin májusi lapszámában olvasható. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711608014
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26427_resized.jpg?avcount=1711608014
origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089424_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26428_resized.jpg?avcount=1711608014
origo.hu

Magyar Péter uszítására támadtak rá az erőszakos tüntetők a Hír TV stábjára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711608014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”