Megmutatta Vastag Csaba, hogy ki rabolta el a szívét

Megmutatta Vastag Csaba, hogy ki rabolta el a szívét

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 12. 07:53 / FRISSÍTÉS: 2022. június 26. 11:52
Vastag Csaba és gyönyörű szerelme, Evelin tavaly ősszel találkoztak egymással.

Vastag Csaba és gyönyörű szerelme, Evelin tavaly ősszel találkoztak egymással, és gyorsan kiderült, valami különleges van köztük. Az első beszélgetéseket követően az énekes sms-ekkel kezdte bombázni kiszemeltjét, kis idővel később pedig szerelem alakult ki közöttük.

Mostanra a legfontosabb személyekké váltak egymás életében, amit jól mutat, hogy összeköltöztek, és szinte minden idejüket együtt töltik.

„Mindent megbeszélünk egymással, nincsenek titkaink, és eldöntöttük, hogy őszintén megosztunk egymással mindent, a legapróbb dolgokat is. A legtöbb helyre együtt megyünk, beleértve a koncerteket is, tehát Evelin minden fellépésre elkísér. Szeretünk mindent együtt megélni, minél több időt együtt tölteni. Amint lehetőségünk nyílt rá, össze is költöztünk” – mesélte a Story Magazin megkeresésére Csaba, akinek kedvesében egy komoly tervekkel és célokkal rendelkező nőt tisztelhetünk.

„A családom nem igazán tehetős, hamar elkezdtem dolgozni, és több mindenben kipróbáltam magam. Van tapasztalatom a kereskedelemben, a szépségiparban, és közben időt szántam arra, amit igazán szeretek: nyelveket tanultam. Ez nagyon érdekel, és azt hiszem, a jövőmet is ebben látom. Jól beszélek angolul, elég gyorsan megtanultam felsőfokon héberül, és gyerekkorom óta anyanyelvi szinten beszélem a beás nyelvet. Jelenleg is tanulói jogviszonyban vagyok, közben egy vállalkozást is igyekszem indítani. Hiszek benne, hogy beválik majd, mert fontos, hogy tényleg megálljak a saját lábamon, hogy egyenrangú társak legyünk. Mindeközben persze, foglalkoztat a háztartás vezetése, és igyekszem jó társ lenni a Csabi által járt, nem egyszerű úton” – mondta magáról Evelin.

A szerelmesekről készült fotót ITT tekintheti meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.