Egyetem

Gáspár Virág: Az apám miatt szeretnék pszichológus lenni

Maca néni

Létrehozva: 2022.05.14.

Az idő bizony repül, és a Gáspár család szeme fénye számára is elérkezett az érettségi vizsgák ideje. Virág most az eredményekre vár, és reméli szeptemberben már egy patinás egyetempadjait koptathatja majd, mint pszichológia szakos hallgató.

Forrás: Instagram/Gáspár Bea

 Gáspár Virág szinte soha nem ad interjút, mert igyekszik kívül maradni a családját övező rivaldafényen. A Borssal most mégis kivételt tett, amikor belefutott munkatársunkba, éppen az angol érettségivizsga után. A fiatal Gáspár-lány mesélt a terveiről, miközben szülei éppen bőröndjeiket pakolták, az Ázsia Expresszre készülve.

Fotó: Life TV

Régóta érdekel az emberi lélek”

- Nem volt könnyű a mai vizsga sem, de bízom benne, hogy jól sikerült. A matek volt a legnehezebb, de azon is túl vagyok – kezdte lapunknak boldogan Virág, akinek konkrét elképzelése van a jövőjéről. – Jelentkeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia szakára, és bízom benne, hogy elég lesz a pontom ahhoz, hogy fel is vegyenek, mert érdekel az emberi lélek és szívesen foglalkoznék ezzel a jövőben – magyarázta Virág, aki nem véletlenül választotta ezt a szakot. Reméli ugyanis, hogy képzett szakemberként segíthet majd édesapjának, akiről köztudott, hogy hosszú évek óta depresszió és pánikbetegség gyötri.

Fotó: Ripost

Rengeteget beszélek apuval a betegségéről”

Alapvetően érdekel az orvostudomány, különösen az emberi elme és a lélek. Izgalmasnak találom, hogy milyen sokszínűek vagyunk, mégis valahogy egyformák. Persze apám miatt is szeretnék pszichológus lenni, hiszen régóta látom, mit művel vele a mentális betegsége. Rengeteget beszélek vele erről. Nemrég pedig vettem neki egy pszichológiával foglalkozó könyvet, ami egyébként nagyon tetszik is neki. Remélem, egyszer szakemberként segíthetek majd neki, hogy leküzdje a démonjait – jelentette ki Gáspár Virág, aki szerelmével hamarosan Budapestre költözik, és szeretne a tanulás mellett kicsit bulizni is, mielőtt végleg elkötelezi magát szerelme, Krisztián mellett.

Az esküvő még várat magára

Krisztiánnal nagyon jó a kapcsolatunk. Azt tervezzük, hogy együtt költözünk fel a fővárosba. Az esküvőt még kicsit korainak tartjuk, várunk vele két-három évet. Úgy szeretnék férjhez menni, hogy már mindketten letettünk ezt-azt az asztalra. És persze jó lenne még együtt bulizgatni, mielőtt rátérünk a családalapításra – mondta nevetve a fiatalabb Gáspár lány.


 

Fotó: Bors

Miből lesz a cserebogár?

Gáspár Virágot 2005. február 7-én ismerte meg az egész ország, amikor éppen vele indult el a Győzike show első adása. Virág akkor alig 3 éves volt és pont úgy is viselkedett, ahogyan egy korabeli rosszcsont kislánynak kell. Övé volt az első szó, ami elhangzott a műsorban: Tűű, te bolond...” – gügyögte a kamerába 17 évvel ezelőtt. Virágnak sok emlékezetes pillanatot köszönhetett az öt éven át tartó és nézettségi rekordokat döntögető műsorfolyam, de amint véget ért a show, Virág eltűnt a kíváncsi szemek elől és szülei is csak nagyon ritkán osztottak meg róla egy-egy képet a közösségi oldalaikon. Virág nemrég tért vissza csupán a képernyőre, amikor szerepet vállat a Life TV Van életünk című reality-jében. A most 19 éves lányra három éve rátalált a szerelem, így kedvese is bekerült a média körforgásába.

 

Elsőre megtalálta az igazit

Úgy tűnik, Gáspár Virág szerencsés a szerelemben, hiszen 17 éves volt, amikor találkozott Krisztiánnal, akivel a kapcsolata most is tart. A fiatal lány szerencsésnek érzi magát, amiért mindjárt elsőre kifogta a lelki társát. – Azt nem tudom, hogy ez jó, vagy inkább hasznos-e, de Krisztián és én nagyon sok mindenben, sőt szinte mindenben hasonlítunk. Ugyanolyan a humorunk és teljesen egyforma az érdeklődési körünk. Persze mi is veszekszünk néha, hiszen erős egyéniségek vagyunk, de a végén mindig elnevetjük magunkat és hamar kibékülünk. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy elsőre megtaláltam az igazit – mondta Virág.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...