VÍRUS

Fodor Zsóka: „Doktortól doktorig járkálok”

Létrehozva: 2022.05.03.

Orvostól orvosig járt Fodor Zsóka, hogy a rendkívül kellemetlen betegséget mihamarabb leküzdje. A művésznő büszke arra, hogy pályafutása alatt még egyszer sem kellett lemondani előadást miatta.

Szörnyű betegséget kapott el Fodor Zsóka, mely sok esetben lázzal és nagy fokú rekedtséggel, letörtséggel járhat, ám Zsóka közelgő 80. születésnapja ellenére is hihetetlen tempót diktál, és sem adja meg magát a veszélyes kórnak. Lapunk első megkeresése napokkal ez előtt volt, ekkor a Magyar Érdemrend által is kitüntetett színművész csak alig hallható hangon tudott válaszolni nekünk.

Jaj, most éppen orvosnál vagyok, nem tudok beszélni, rosszul érzem magam! Doktortól doktorig járkálok, még előadásom is lesz – mondta elhaló és rekedt hangon a színésznő a telefonban, s hozzá tette, hogy jelentkezni fog, ha meggyógyul. Pár nap elteltével a telefonban már egy sokkal egészségesebb Zsókát hallottunk, aki elmesélte, hogy miken ment keresztül.

Még pihentetnem kell, de már legalább van hangom! El tudjátok képzelni, milyen érzés, amikor egy színésznőnek elmegy a hangja? – tette fel a jogos kérdést Fodor Zsóka. Elmondta, hogy aznap amikor egyébként más ügyben kerestük, este előadás volt vidéken. Ijedségében orvostól orvosig szaladt, és rengeteg kalciummal kezelték a rekedtségét. Zsóka kiemelte, hogy betegség miatt még nem mondott le szereplést, és nem is lenne hajlandó erre semmi pénzért.

Nekem a színház az életem, nem vagyok egy láblógatós nyugdíjas típus – közölte Fodor Zsóka, aki szűk egy hónap múlva tölti a 80-at, de mintha a színésznőn egyszerűen nem fogna az idő.

Olyannyira nem, hogy ünnepelni is külföldre utazik barátnőjéhez, Dél-Olaszprszágba, majd onnan Shockholmba megy szabadságolni.

– 3 éve nem voltam külföldön, és már nagyon hiányzik! – fűzte hozzá.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek