Karrier

Filmszerepet kapott a Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzője

Létrehozva: 2022.05.09.

Sebestyén Katja élete egyik legizgalmasabb forgatásán van túl. A TV2 Sztárban sztár leszek! egykori versenyzőjét néhány hónappal ezelőtt felkérték, hogy szerepeljen egy horrorfilmben, amelyben egy matek tanárnő bőrébe bújt.

Az énekesnő óriási örömmel mondott igent a felkérésre, amellett is, hogy három hónappal ezelőtt adott életet harmadik gyermekének. Katja szerelmével és kislányával indult el a Nagykárolyban forgatott film helyszínére, ahol szívélyes fogadtatásban részesült.

Nagyon fiatal a producer, a rendező és az operatőr is, mégis a korukat meghazudtoló módon viselkedtek és bántak velünk. Nagyon odafigyeltek, hogy mindenki jól érezze magát. Minden színész mellé állítottak egy asszisztenst, aki minden kívánságunkat leste. Úgy éreztem magam, mint egy világsztár! – kezdte Katja, aki felejthetetlen élményekkel gazdagodott, habár a kislánya nem feltétlenül érezte komfortosan magát minden pillanatban.

Egészen addig minden jó volt, amíg szép sminket tettek fel. Amikor viszont megkaptam a matek tanárnős sminket, akkor a kislányom nagyon megijedt tőlem. Amint rám nézett rögtön elkezdett pityeregni. Akkor akart elfogadni, amikor eljött a szoptatási idő, csak a cicimről ismert meg – mesélte nevetve Katja, s elmondta, az esti órák idilli hangulatban teltek.

Gyönyörű szállodába mentünk, olyan érzésünk volt, mintha egy nászutas lakosztályba érkeztünk volna. Az egész hétvége gyönyörű környezetben, a romantika jegyében telt, ráadásul a pici lányom időben elaludt, így miénk volt az éjszaka… – árulta el az énekesnő, aki férjével, Petivel eddig még nem ment nászútra.

Nem voltunk, mert a válás körüli teendők annyira lefoglaltak, hogy erre már nem jutott sem időnk, sem energiánk. Amikor pedig a végére értünk, várandós lettem Patríciával. Igaz, a költözés óta úgy érzem, folyamatosan nyaralok, mert csodaszép helyen lakunk 

– tette hozzá vidáman Katja, aki családjával Tiszacsegén él.

Fotó: GG Production

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar