Kórház

Ezzel a kihívással kell szembe néznie Bodroginak, ha hazaengedik

Létrehozva: 2022.05.29.

Csütörtök hajnalban került be az intenzívre a legendás színész, aki ha minden jól megy, kedden mehet haza.

Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtök hajnalban mentő vitte a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív osztályára Bodrogi Gyulát. A színészóriás szombaton a Borsnak szólalt meg először a kórházból. Akkor elmondta: már határozottan jobban érzi magát.

Most kiderült: a tervek szerint kedden engedik majd haza, igaz, komoly kihívás elé néz ezt követően, hiszen pihennie kell, amiben sajnos nem túl jó.

– Otthon is folytatódik majd a kezelés, mert jó lenne már kilábalni ebből az ördögi körből. Most sokat kell majd pihennem és én ebben sajnos nagyon nem vagyok jó. Képzelje el, hogy én még nyaralni sem tudok, mert másfél, maximum két nap alatt kipihenem magam és onnantól kezdve már nem is bírok magammal – újságolta a Ripostnak a színművész, hozzátéve:

– Nem lesz más választásom, mint hogy pihenjek, mert Angéla figyel és azonnal az ágyba parancsol, ha netán úgy érezném, hogy nekem máshol van dolgom. Persze pont így tesz majd a fiam is, szóval ha tetszik, ha nem, most lábadozni fogok annak rendje és módja szerint. Azt sajnos most nem is tudom megmondani, mikor állhatok majd újra közönség előtt, de ígérem, dolgozom rajta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt