Miklósa Erika/Tóth Vera

Eddig sosem hallott produkcióval áll színpadra Miklósa Erika és Tóth Vera

Miklósa Erika
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 18. 10:15 / FRISSÍTÉS: 2022. május 18. 17:42
Igazán különleges hangzásvilágot varázsol a két - a zenei stílusukban merőben eltérő - énekesnő duettje.

Az Oscar- és Grammy-díjas francia zeneszerző, Michel Legrand idén lenne kilencvenéves. Kétség nem fér hozzá, hogy filmzenék és musicalek egyik legjelentősebb komponistája volt. Munkássága azonban nem korlátozódott a filmszínházak falai közé, hiszen műveit számtalan – különböző műfajban alkotó – muzsikus feldolgozta. Ezúttal a hazai jazz egyik nagyágyúja, Oláh Kálmán döntött úgy, hogy tizenegy Michel Legrand-dal feldolgozásával meséli el, mit jelentenek számára a francia mester melódiái.

Fotó: Bors

Ahogyan azt megszokhattuk, Oláh nem „csak” zongoristaként mutatja meg lenyűgöző tudását: a hangszerelés is – amely új, értő és érző – az ő nevéhez fűződik. A sajátos hangzást most két különböző műfajból érkező énekesnőre álmodta meg, Miklósa Erika és Tóth Vera találkozása igazi zenei csemegét ígér. A jazz-zenekar vezetője a világhírű dobos, Balázs Elemér, hozzájuk csatlakozik a Budafoki Dohnányi Zenekar, hogy a Michael Legrand Songbook így válhasson igazi kuriózummá. 

Miklósa Erika
Fotó: Bors

Miklósa Erika számára hatalmas esemény lesz a május 19-i előadás, hiszen mindig különleges élmény számára, ha nem operát énekel. 

„Nagyon készülök, sokat próbálunk. Izgatottan várom ezt a koncertet, ami igazi desszert nekem. Szeretek kikacsintani az opera műfajából, s új területeken is megmutatni magam. Régóta vágytam már arra, hogy Tóth Verával énekeljek, voltam koncertjén korábban, és lenyűgöz, ahogyan énekel. Boldog vagyok, hogy most együtt állhatunk színpadra” – árulta el Miklósa Erika.

 A The Michel Legrand Songbook nagykoncert egy különleges zenei utazás, Oláh Kálmán világhírű zongoraművész átdolgozásai pedig roppant inspirálóak. Káprázatos élménnyel várja majd a nézőket az, ahogy a jazz és a komolyzene találkozik. Erre a különleges estére Tóth Vera is nagy izgalommal készül. 

Tóth Vera
Fotó: Bors

„Miklósa Erika világhírű művész, mindig tisztelettel néztem fel rá, és ma már azt is tudom, hogy fantasztikus ember. Egy csoda! Azonnal megtaláltuk a közös hangot, nagyon jól működünk együtt, és az egész zenekarral. Fantasztikus hangulatban zajlanak a próbák. Ez eddigi pályám legnagyobb zenei és szakmai kihívása. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a fantasztikus műnek, amely most születik. Izgalommal várom a koncertet, úgy érzem, Erikával ez egy hosszú út eleje, amelynek során csodás koncertélmények születhetnek majd” – mondta Tóth Vera.

Tóth Vera
Fotó: Bors

Az estet Bereczki Zoltán rendezi.

“Régóta foglalkoztat a rendezés gondolata, bár ebben a produkcióban nem klasszikus színházrendezői feladatom van, mégis örömmel fogadtam el a felkérést. Igyekszem az előadói tapasztalataimat kamatoztatni, s ezeknek köszönhetően komfortos közeget teremteni az előadóknak. 

Oláh Kálmán zongorajátéka, hangszerelése magával ragadó. A művésznők – Miklósa Erika és Tóth Vera – pedig műfajuk kiválóságai. Rendezőként annyit ígérhetek, hogy ez az este maradandó élményt nyújt majd minden zeneszeretőnek” – nyilatkozta Bereczki Zoltán.

A Michel Legrand Songbook koncert a Müpában lesz, május 19-én.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.