BÁNTALMAZÁS

„Bezártak egy hotelszobába” - Szexmunkára akarták kényszeríteni a TV2 sztárját

Létrehozva: 2022.05.24.

A Sztárban sztár leszek! énekesét egy nem mindennapi támadás érte pár héttel ezelőtt, ahol szexmunkásnak akarták használni a 21 éves lányt. Krizsán Lili a Borsnak mesélt az őt ért atrocitásokról és megpróbáltatásairól.

Krizsán Lili a verseny óta próbál a víz felszín fölött maradni: dolgozik a dalain, és mindeközben megélhetéséért is harcol. Amellett, hogy a karrierjére koncentrál, nemrég egy büfébe is beállít szendvicseket készíteni, nemrég pedig hoszteszként próbált egyről a kettőre jutni. Lili a verseny óta nem sok jó dolog történt: megküzdött az anorexiájával, elhagyta otthonát, pár héttel ezelőtt pedig szexuális zaklatás áldozata lett.

Fotó: Ripost

„Bezártak egy hotelszobába”

 

Nyilvánvaló számomra az, hogy valahogyan el kell tartanom magamat, ezért próbálkoztam meg a hosztesz munkával. Ebből lehet pénzt keresni, ameddig nem sikerül megélni a zenélésből – gondoltam- jó munka lesz… – kezdte a Borsnak Krizsán Lili, aki arról beszélt lapunknak, mi történt vele egy szállodai munka körülményei között.

Pár hete volt lehetőség egy ilyen munkára, engem és még három lányt elküldtek dolgozni egy szállodába, ahol nem kifejezetten olyan dolgokat vártak el tőlünk, amelyek beletartoznának a munkakörömbe. Bezártak egy hotelszobába, ahol megjelent egy 60 év körüli külföldi férfi, és annyit mondott nekem, hogy „Na, dologra”. Mondanom sem kell, egyből rohantam, ahova tudtam és a szállodának a hátsó ajtaján kiszöktem. Csoda, hogy nem rendőri kísérettel távoztam, mivel Hála Istennek nem is történt semmi konkrét fizikai bántalmazás. Nagyon megijedtem, de szerencsére karakán lány vagyok és azért eszemnél maradtam. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem így van – mesélte lapunknak Lili, aki azóta kevésbé bízik meg feltétlenül a munkalehetőségekben.

Krizsán Lili


 

„Nem szabad naivnak lennem”
 

Amióta megtörtént ez az eset, háromszor, négyszer átgondolom, hogy elvállaljak-e egy ilyen munkát. Történt bennem egy kisebb-nagyobb életszemlélet-váltás, és rájöttem, hogy nem szabad mindig naivnak lennem. Félelmetes, ami történt, és rossz belegondolni, hogy nálam fiatalabb lányokat képesek ugyanígy testileg kihasználtatni, és az a baj, hogy ebben a munkában sajnos ez többször előfordul. Úgy érzem, fontos erről beszélni, hogy legalább így segíteni tudjak más lányokon, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe – osztotta meg aggodalmait a Sztárban sztár leszek! énekese, aki mindezek ellenére leszögezte, nem az egész hosztesz szakma ilyen. Ez csak egy olyan kisebb része, ami nagyon nagy károkat tud okozni egy nőben.
 

Lelki szorongást okozhat a támadás
 

Lapunk megkeresésére, dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus elmondta: komoly lelki traumát élhetett át Lili.

Egy ilyen szituációban először előtörnek az emberben az alapvető emberi ösztönei. Másodpercek tizede alatt érvényesül a „menekülj vagy harcolj” elve. Nagy lélekjelenlétre vall, hogy az énekesnő kezébe vette az irányítást és ki tudott kerülni, egy ilyen nehéz szituációból. A kezdeti sokkos állapotot egy állandósuló félelem követhet. Egy ilyen traumatikus élmény beleéghet az ember emlékezetébe, ami lelki szorongást, bizalmatlanság-vesztést eredményezhet. Ha ez idővel nem enyhül, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérnie – fogalmazta meg általánosságban a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti