Család

Oláh Gergő: Volt, hogy letérdelve sírtam és imádkoztam

Létrehozva: 2022.04.23.

Mindenek előtt való a család Oláh Gergőéknél. Niki, Gergő felesége a napokban veszítette el a nagymamáját, öt gyermekük dédimamáját. Ennek kapcsán beszélt az énekes élete egyéb nehéz pillanatáról a Borsnak

Oláh Gergő egy érzelmes pillanatában bevallotta a Borsnak, hogyan tanulta meg feldolgozni a válságos történéseket. Ma már kiegyensúlyozottnak vallja magát, de hosszú volt az ide vezető út. 

A kétezres évek elején tűnt fel, majd gyors sikert aratott egy tehetségkutató showműsorban, ám előtte mély hullámvölgyeket élt meg.

Volt idő, hogy térden állva imádkoztam, hogy a családnak ne kelljen többé nélkülöznie, és kértem az Urat, mutassa meg, merre menjek tovább – mesélte az énekes.

Caramel a példa

– Ahogy sok pályatársamé is, úgy az én történetem is a nulláról indult. Ami motivált akkor is, és most is: az, hogy a zenészekre gondoltam, például Caramelre és a többiekre, akik már „megcsinálták”. Jobb sorsra vágytak, elindultak vándorútjukra, és sikerült nekik. Nekem bárki, bármit is mondott, nem adtam fel, pedig sokszor és sok mindent feladtam korábban – gondolt vissza Gergő például a táncolásra, melybe többször is belefogott. 

Őszintén bevallja: ellustult, és elvesztette a hitét. Ám ezekre a dolgokra úgy gondol vissza, hogy tanulópénzül szolgáltak.

Már nem őrlődik

Oláh Gergő a családban látta mindig a megoldást, ez a közeg ad számára erőt. Mindenek felett védi, oltalmazza a kemény munkával felépített közös otthonukat, feleségét, közös gyermekeiket. Elmesélte, hogy Niki és közte az elmúlt 16 évben kialakul egy olyan mély viszony, melyből mindketten tudnak töltekezni.

Niki jelenléte sokat jelent az énekesnek

Természetes, hogy nem mindig könnyű. Olykor sokasodnak a gondok, ilyenkor nálam könnyen eltörik a mécses, de gyorsan felállok. Niki viszont nagyon tartja magát, ahogy most is, nagymamája elvesztésénél. Szoktam mondani neki: előttem nyugodtan elgyengülhet, de ebben még fejlődnie kell, szerintem – mesélt Gergő, már oldottabban.

Oláh Gergőéknél itt még csak négy gyerek volt, azóta bővült a család

Hálás azért, amije van

A zenész azt is megosztotta velünk, hogy korábban egy-egy csalódás, kudarcélmény szabályosan leblokkolta őt. Ma már jobban kezeli ezeket a helyzeteket. Sokan ismerik a mondást, amit vall, de ő komolyan is gondolja: amibe az ember nem hal bele, az csak megerősíti őt.

 

Gergő elárulta azt is megannyi alkalommal húzta ki őt a zene a lelki válságából. Elmesélte, hogy az életében sokszor kellett szembenéznie nehéz helyzetekkel, de segítette őt az Istenbe vetett bizalma is.

Nagyon hálás lehetek azért, amim van. Mindennap megköszönöm az Istennek - hiszen mi baráti kapcsolatban vagyunk -, hogy van egy gyönyörű családom.

Házasságáról énekel

Oláh Gergő Hűséggel szeretlek című dalában a házassága történetét írta meg, mely 16 éve tart már. Most egy újabb szerelmes dallal készül nyárra Gergő, melyben a házasság sötétebb oldaláról énekel: a jóban-rosszban rosszabbik részéről szól majd. Egy hitet adó dalt, egy gospelt is tervez még az idén, melyben az Istennel való kapcsolatát zenésíti meg.

https://cdn.borsonline.hu/2021/06/YB0AM-T0xJE63w0UjckOsoA6UppISuXUUZ2zjler_OY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4NDZkZDlmNTg1NjRhYWFhOTYwZjc3ZTQ3MzM5Njdh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kifakadt a családjára beszólókra Oláh Gergő: A feleségem nem szülőgép!

Kiakadt a kommentelőkre Oláh Gergő, akit azért kezdett ki az internet népe, mert újabb babát vállalt a feleségével, Nikivel. A gyalázkodók szerint a családi hitelekre és az állami támogatásra hajtanak a szülők.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról