FELÉPÜLÉS

Friss hírek az Omega sztárjának állapotáról: megszólalt Elefánt

Létrehozva: 2022.04.06.

Nehéz műtéten esett át egy hete az Omega gitárosa, Molnár György Elefánt. A Bors utolérte a zenészlegendát, aki igyekezett önmagát és a rajongóit is megnyugtatni; jól bánnak vele.

Először a Borsnak nyilatkozott húgyhólyagrák műtétje után Molnár György Elefánt, az Omega együttes gitárosa. Kórházi ágyából üzent aggódó rajongóinak.

Egy súlyos műtéten vagyok túl, ami a korábbi mozgásszervi problémámmal nincs összefüggésben – kezdte újságírónknak Elefánt, aki a kórházban töltött időről is beszámolt:
Öt nappal ezelőtt műtöttek, de még mindig fáradtnak érzem magam és sokat alszom. Nagyon kedvesek és segítőkészek a kórházban, próbálnak „összeszedni” több-kevesebb sikerrel, de már jobban vagyok. Még egy hétig biztosan bent leszek, és remélem, hogy akkor tényleg hazamehetek – mondta a Borsnak Molnár György Elefánt.

Fotó: Koszticsák Szilárd

A szólógitárosnak nem most először kellett megküzdenie a betegségeivel. A zenész 2018-ban már egyszer szívritmuszavar miatt kórházba került. Akkor a húgyhólyagján találtak két daganatot, amiket sikeresen eltávolítottak, és azóta nem volt panasza. Ahogy azok a zenekar menedzserétől tudomásunkra jutottak, újból kiújult a gyilkos kór Elefánt szervezetében. 

A Borsnak Trunkos András, az Omega menedzsere arról is beszélt, hogy még nem tudják, Elefánt mikor hagyhatja el a kórházat. Ennek időpontja nagyban függ egyes vizsgálatok eredményétől, amelyek megmondják: tovább szaporodnak-e a rákos sejtek a zenészlegenda szervezetében.
Felesége és gyerekei várják
Az Omega sztárját 2018-ban támadta meg a rettegett kór. Abban az időszakban azt nyilatkozta, hogy a hetvenedik életévét taposva egyedül attól fél, bármi is történik vele, nem akarja magára hagyni a feleségét és a két kisfiát, Álmost (15) és Zarándot (13). Egészségéért izgul korábbi házasságából született nagylánya, Zita (38) is. A Bors is szorít, hogy hamar felépüljön.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók