ÖNVÉDELEM

Fordulat Berki Mazsi ügyében: kiderült, mi történt a támadás után

Létrehozva: 2022.04.20.

A rendőrök már elkapták a támadót, Berki Mazsi pedig azon lepődött meg, milyen sok nő, asszony ír neki, akiket szintén megtámadtak. Biztos ami biztos, ezentúl ott fog lapulni az ő autójában is egy, engedélyezett védelmi eszköz...

Rémisztő pillanatokat élt át Berki Mazsi a minap, amikor egy idősebb férfi fényes nappal ököllel támadt rá a nyílt utcán. A történteket – mint azt a Bors pénteken hírül adta –, egy jelentéktelen dolog robbantotta ki. A reggeli rohanásban elfelejtette kitenni a szemetet és ezt csak egy másik kerületben vette észre, ahol hulladékszállítás volt aznap. A férfi iszonyú haragra gerjedt, amikor azt látta, hogy Mazsi az egyik kukába szerette volna dobni a zsákot. Ordítva zavarta el onnan, majd ököllel mellkason vágta az édesanyát, aki a kocsijához igyekezett és próbált elhajtani a helyszínről. A férfi az első ajtót kinyitva, kis híján kitépte a kis Emmát a járműből. 

A történtek után Mazsi feljelentést tett, s most elárulta, történt-e előrelépés az ügyben.
– A férfit aznap előállította a rendőrség és úgy tudom, hogy azóta bekérték az utcában lévő kamerák felvételeit – mondta Mazsi.

A Borsnak a rendőrség azt írta, az ügyben egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként garázdaság vétség és könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt.

Mazsi az eset után sok üzenetet kapott, meglepte, milyen sok sorstársa van.
Rengetegen írtak, hogy hasonló eset történt velük. Volt, aki babakocsival menekült, egy másik ismerősöm gyerekét majdnem elrabolták, miközben próbáltak zacskót húzni a fejére. Lassan itthon is ugyanakkora méreteket ölt a bűnözés, mint Amerikában – vélekedett az édesanya, aki szerint itt az ideje, hogy a város minden szegletét kamerák pásztázzák. 
Szerencsére nem szorong, amikor az utcára lép, mégis úgy döntött, beszerez valamit, amitől biztonságban érezheti magát.

Ezek után az autóban mindig lesz egy legális védelmi eszköz… – mondta Mazsi, s bízik abban, hogy soha többé nem kell hasonló megrázkódtatást átélnie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090025_auto_resized.png
origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...