Mentés

Molnár Anikó: Jó lenne, ha nem kellene a háború miatt állatokat is menteni

S.M.

Létrehozva: 2022.03.02.

Molnár Anikó számára nincs olyan helyzet, ami miatt felelős állattartóként magára hagyná állatait.

Molnár Anikó tizenhat éve dolgozik állatmentőként. El sem tudja képzelni, milyen érzés lehet most azoknak az ukrán embereknek, akik a saját életük mellett az imádott háziállataikkal együtt próbálnak, otthonukat maguk mögött hagyva, biztonságba jutni. A kedvencek határátlépése semmilyen feltételhez nincs kötve.

Az nem vezetne jóhoz, ha olyan szabályokat hoznának be, aminek sokan nem tudnának megfeleli. Ez csak azt eredményezné, hogy rengeteg állatot hagynának hátra a gazdik a kényszerhelyzetükben. Az cél az, hogy minden élet megmeneküljön, nem csak az emberek, hanem a háziállatok is – kezdte a Borsnak Anikó.

– Egyébként én magam a kutyáim nélkül nem indulnék el sehova, de az is igaz, hogy a bizonytalanba sem vinnék őket, bíznék az isteni gondviselésben, vagy inkább velük halnék. Heti rendszerességgel szembesülök azzal, még mindig mennyi házi kedvencet dobnak ki az utcára, amit sosem lehet megszokni, de meglepődni már nem tudok. Az viszont jó lenne, ha nem kellene a háború miatt állatokat is menteni, így is pont elég nagy a baj, de reméljük, mihamarabb visszaáll a béke – jelentette ki érdeklődésünkre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552612
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552612
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt