Fásy Ádám: Szeretem az életet, de megcsapott a halál szele

Fásy Ádám a napokban ünnepelte a 70. életévét. A producert is foglalkoztatja a gondolat, milyen gyorsan elszalad az élet. Tavalyi infarktusa után pedig mindent újragondolt, és a változás mellett döntött: életmódot váltott.

„Sikerült meggyógyulnom”

– Minden normális embernek eszébe jut az elmúlás. Pláne nekem, akit már megérintett a halál szele, amikor szívinfarktust kaptam. Akkor nem lehetett tudni, hogy teljesen felépülök-e belőle. Szerencsére a gyors beavatkozásnak és családomnak, a rengeteg szeretetnek köszönhetően sikerült meggyógyulnom 

– kezdte a Borsnak.

– Nekem is megfordult a fejemben, hogy ma még igen, de lehet holnap, már nem vagyok többé. Ebből a gondolatból kifolyólag nagyon fontos, hogy tartalmas életet éljek, lehetőleg idegességmentesen, szeretetben, boldogságban. Erre törekszem, mert szeretem az életet! Ebben a feleségem, Marika van a legnagyobb segítségemre, hogy a fáradt gondolatokat elhessegesse a fejem fölül. Az akkori ijedtség ellenére ma már teljesen rendben vagyok, jól érzem magam – mondta.

„Nem jött el az ideje, hogy nyugdíjba vonuljak”

A műsorvezető nem érzi elérkezettnek az idejét ahhoz, hogy visszavonuljon. Egyedül arra vágyik, hogy tíz év után végre elvonulhasson nyaralni családjával.

– Ha Isten egy olyan utat szán valakinek, ami által odafigyelnek rá az emberek, az egy komoly felelősség, hiszen mindig példával kell járjon előttük. Én is igyekszem így élni. Mondani szoktam, hogy most már elmegyek nyugdíjba, de valójában nem jött el még ennek az ideje – jelentette ki mosolyogva. – Persze Marikának időnként megemlítem, hogy jó lenne már elmenni pihenni, de sajnos erre az elmúlt tíz évben nem jutott idő. Mindig szembejött velem egy olyan feladat, ami mellé oda kellett állnom. Viszont jártam Zsüliettel egyszer Malajziában, nagy vágyam, hogy még visszatérjünk, mert ott nagyon jól éreztük magunkat – mesélte Fásy, aki 70. születésnapját feleségével és lányával töltötte szűk körben. Ám a parti sem maradhat el, igaz azt csak később tartják meg.

– Csendesen telt a születésnapom, Marikával és Zsüliettel ünnepeltünk. Az egész napot együtt töltöttük, csodálatos volt, és rendkívül jól esett mindnyájunknak. Persze, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, több ezer üzenet, telefonhívás érkezett, próbáltam mindenre válaszolni. De pont ettől szép az élet, hogy az emberek ennyire szeretnek. Mivel Marikának is most van az évfordulója, ő is kerek évszámhoz érkezett, április 3-a után rendezünk egy nagyobb partit – mesélte.

„Mindent megkaptam, amit akartam”

Fásy Ádám mindig arra törekedett, hogy nem csak a maga, hanem a körülötte élők életét építse, pedig neki sem volt mindig könnyű.

– Voltak nehézségek az életemben, de mindent megkaptam, amit akartam, igaz, sokat kellett dolgoznom érte. 

- Óriási dolog, hogy Gyomáról elindulva ilyen messzire jutottam. Ha nincs a Marikának és Zsüliettnek köszönhetően a családi stabilitásom, akkor nem mindent valósult volna meg. Azt szokták mindketten mondani, én vagyok a jó értelemben vett őrült az ötleteim miatt, mégis együtt mindenre képesek vagyunk – mondta érdeklődésünkre.

Tükörkészítő csiszolónak tanult

Fásy Ádám úgy gondolja, minden ember számára meghatározó, hogy milyen családba születik. Ő rendkívül szerencsésnek tartja magát, mert kedves, gondoskodó szülei voltak, akik szeretetre és tisztességre nevelték.

– Voltak tragédiák a családban, de ezeket legyőzve mégis hét fiút és egy lányt felneveltek, és mindig volt kenyér az asztalunkon. Úgy éltem le az életemet, hogy egész sokáig fejlesztettem a tudásomat. Üvegező, tükörkészítő csiszolóként szereztem szakmát, ezt követően kerültem a vendéglátásba. Megjártam az utamat, és ma már a családommal közösen vezetjük a vállalkozásunkat – mesélte, majd elárulta, sajnos szüleit és testvéreit mára elveszítette.

– Nagyon késői gyermek voltam. A legidősebb bátyám 1928-ban, a nővérem 1930-ban, én pedig 1952-ben született. Jó dolgom volt, nem volt velem semmi gond, jó kisfiú voltam. Igaz, mindig elgondolkodom, mennyire más világ volt akkor. Nekünk nem voltak játékaink, azzal tudtunk játszani, amit csináltunk. Ha valakinek akadt egy bőr focija, azon sokan osztoztunk. Édesanyám mindenre megtanított, 11-12 évesen főztem, kenyeret sütöttem, akkor kezdődött a gasztronómia iránti szeretetem. Megviselt, amikor édesanyámat 75 évesen, édesapámat 80 évesen elveszítettem... De ez az élet rendje, menni kell tovább. Bízom benne, hogy a Jóisten megsegít abban, hogy a csapatommal még sokáig járhatom az országot – emlékezett vissza.