Szerelem

„Elkezdtem érte imádkozni” – Megszólalt Zalatnay Sarolta Révész Sándor sztrókjával kapcsolatban

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.03.16.

Módosítva: 2022.03.17.

Stroke-kal fekszik kórházban a Piramis együttes legendás énekese, Révész Sándor. A családja mellett a rajongók, a pályatársai, és volt szerelmei is aggódnak érte.

Lapunk megkereste Zalatnay Cinit, aki egykor házasságban élt az énekessel.

Amikor meghallottam, hogy kórházba került, azonnal elkezdtem érte imádkozni. Nyomaszt, amikor arra gondolok, hogy a korosztályom nagyjai például Som Lajos, Meki, Somló Tamás már nincsenek köztünk, de Sanyival kapcsolatban fel sem merült bennem, hogy őt is elveszíthetjük. Erős férfi, ezért a halál a személyével tulajdonképpen összeegyeztethetetlen – kezdte a Bors megkeresésére Cini, majd hozzátette: – Biztos vagyok abban, hogy tökéletesen fel fog épülni, mindenki ezért szorít most - mondta az énekesnő.

Utoljára három évvel ezelőtt beszéltünk telefonon, amikor szerettem volna meghívni a születésnapi koncertemre az Erkel Színházba. Személyesen még régebben hozott össze minket a sors. Érdekes, hogy a válás ellenére olyan jó maradt a kapcsolatunk, hogy mindig érzelmes puszival üdvözöltük egymást. Harag egyikünkben sem volt, talán túl fiatalok voltunk anno ahhoz, hogy egybe kössük az életünket. Őt nagyon szerették a nők, amit én nehezen kezeltem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713474612
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713474612
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713474612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713474612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók