Legalább négyféleképpen lehet kimondta azt a szót, hogy „anya”. Tóth Gabi kislánya, Hanni legalábbis ennyiféle módon tudja kiejteni attól függően, hogy mit akar vele elérni. Erről az énekesnő a legfrissebb blogbejegyzésében írt.
Van az ÓÓÓ Anyaaa. Ezt többnyire akkor használja, amikor például rám ragaszt egy doboznyi sebtapaszt – mesélte Tóth Gabi.
Hozzátette, amikor a kislánya a tapaszolás végére ér, megsimogatja édesanyját, nyugtázva, hogy jó munkát végzett, felsóhajt és akkor mondja, hogy: ÓÓÓ Anyaaa.
Mondanom sem kell, hogy ettől elolvadok, és ilyenkor valóban a világ leggyönyörűbb szavának hallom – fogalmazott az énekesnő.
Van az anya, anya, anya, anya. Egymás után kb. 300-szor. Tóth Gabi még nem jött rá ennek a miértjére, hacsak nem az az oka, hogy egészen egyszerűen addig is rá figyeljen.
Altatásnál van egy speciális anyaaaaaaa, aaaaanyaaaaaa. Ilyenkor azt várja, hogy énekeljek neki, és énekelek is, mint egy szófogadó kisangyal – mesélte.
És van az a bizonyos Annnnnyyyyaaaaaa.
Ez van akkor, amikor semmi nem jó, és minden (is!) idegesíti. Namármost, mivel tudható, hogy javában benne vagyunk a dackorszakban, mondanom sem kell, hogy ezt hallom a legtöbbet. Annnnya, annnnnnnnnyaaaaaaa, annnnnnnnnnnnnnyyyyyyaaaaaaaa – írta Tóth Gabi, aki bevallotta, hogy a nap végére már nem annyira tűnik szépnek ez a bizonyos szó.
„De azért azt is hozzá kell tennem, hogy a legdurvább nap után is, amikor tényleg szinte 24 órában megy a hiszti és az „anyázás”, mindig eszembe jut, milyen szerencsés vagyok, hogy hallhatom ezt a szót. Amikor erre gondolok, olyan, mintha gondolatban megpofozgatnám magam, hogy “ejnye, tóthgabi, ne rinyálj, volt idő, amikor nem hitted, hogy valaha neked ez lesz a ‘neved’ ”… és akkor újra vagyok töltve” – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.