Anyagi okok miatt tűnt el a képernyőről a magyar műsorvezető

Anyagi okok miatt tűnt el a képernyőről a magyar műsorvezető

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 06. 12:30
Évekkel ezelőtt tűnt a képernyőről Bálint Antónia, egykori szépségkirálynő, műsorvezető.

A pénzügyi szektorban dolgozik a képernyőről eltűnt Bálint Antónia, aki a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorának vendége volt. Elmondta, teljesen tudatod döntés volt, hogy az utóbbi időben nem szerepelt a nyilvánosság előtt. 

Nekem stabilitás kellett. Szeretem azt, ha van produktum, műsorvezetőként dolgoztam sok éven keresztül, a 2007-es válság után, amikor otthon voltam két évig a gyerekkel, utána nehezebb volt visszajönni, és nem is tudtam úgy visszajönni, ahonnan elmentem. Azon kaptam magam, hogy leginkább „ugrándozom a balettban”, elmegyek mindenféle műsorokba, ott szerepelek, jól érzem magam, de hol a produktum? Hol a műsorvezetés, és egyáltalán. Ez nem nagyon tetszett, ebből kifolyólag ez nagyon hullámzó volt anyagilag is – fogalmazott Bálint Antónia.

Elmondta, amikor a kislánya első osztályba ment, ő gondoskodott róla egyedül, így ez a hullámzás nem volt megengedhető. 

Főleg anyagilag, így kerestem valamit, ami stabilabb. A civil élet stabilabbnak tűnt, és azt választottam. Ahová elmentem dolgozni, ott elvárás is volt, hogy a médiában ne szerepeljek – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.