Zámbó Krisztián: Nem tudnak bántani apámmal

Zámbó Krisztián: Nem tudnak bántani apámmal

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 15. 11:30
Tíz éves zenei karrier után az énekes már nem akar kilépni apja, Jimmy árnyékából, hiszen rájött, ott van a legjobb helyen.

Zámbó Krisztián nehezített pályára állt, amikor tíz évvel ezelőtt szerencsét próbált az egyik tehetségkutató műsorban. Összeroppant a teher alatt, amit édesapja neve jelentett számára.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és Krisztián mindent megtett, hogy bizonyítsa, saját jogán is megállja a helyét a zenei pályán. Kitartása az utóbbi években kezdett beérni, a Sztárban sztárral pedig úgy tűnik, végleg sikerülhet elhallgattatnia a pályáját kísérő negatív hangokat.

Fotó: Bors

– Tíz éve ontom a dalokat és a klipeket. Nem azért, mert feltétlenül szeretnék a hazai zenei élet élvonalába tartozni, hanem mert ezt szeretem csinálni. Egy ideig volt bennem bizonyítási vágy, de ma már csak magamnak szeretnék megfelelni – kezdte a Borsnak Zámbó Krisztián, akinek komoly döntést kellett hoznia ahhoz, hogy ilyen felszabadultan tudjon szórakoztatni.

– Elhatároztam, hogy csak a számomra fontos emberek véleményére figyelek és ha tetszik, ha nem, önmagamat adom. Ahogy elkezdtem eszerint élni, egyre halkabbak lettek a negatív kritikák és egyre kevesebbszer kezdődtek úgy a kommentek, hogy ”Persze, mert az apja…”. 

Akik azt mondják, hogy az apám árnyékában élek, azt hiszik, hogy bántanak ezzel. Pedig számomra nincs is jobb hely, mint az ő árnyéka. Az, hogy rám vetül, nem átok, hanem ajándék 

– mondta Krisztián, aki igazi csodaként éli meg, hogy lehetőséget kapott a Sztárban sztár idei szériájában. Erre a hétre is igencsak hálás feladatot kapott, ugyanis Kozsó bőrébe bújhat, ami már önmagában is garancia a sikerre és a nagy nevetésekre.

Fotó: Bors

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.