Február harmadikán délelőtt negyed 10-kor újabb tárgyalási nap kezdődött a VV Fanni eltűnése és meggyilkolása kapcsán indított perben. Előbb egy informatikai szakértő, később az a férfi, akinek a névjegyét valaki VV Fanni email-fiókjáról elküldte, majd a nyomozásban résztvevő egyik nyomozó válaszolt a feltett kérdésekre. A védelem az utóbbi tanú kihallgatása kapcsán arra próbált rávilágítani a kérdéseivel, hogy a rendelkezésre álló információk alapján B. László nem járhatott a Szalkszentmártoni kikötőben, ahol az FBI szerint jelet adott a férfi telefonja.
Mint arról korábban beszámoltunk, a vádlott B. László két kimenettel számolhat: ha a bíróság megállapítja a bűnösséget, mivel minősített esetről van szó, 30 év szabadságvesztés vár rá nagyjából. A másik lehetőség, hogy bizonyítottság hiányában felmentik a vádlottat. Ha így lenne, akkor viszont minden vád alól felmentik és szabad emberként kisétálhat a bíróságról.
Bár Novozánszki Fanni teste nem került elő, a több mint négy éve húzódó ügyben nagyon sok közvetett bizonyíték gyűlt össze a vádlott ellen, aki azonban kitart amellett, hogy nem ölte meg a lányt. Felment a lakására, ott dulakodott vele, majd a karjaiban kivitte a lakóházból, a bérelt autójába tette, hogy nem messze a lakástól, átadja két ismeretlen férfinek. Állítása szerint akkor még Fanni élt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.