Lassan kezd egy brazil szappanoperára hasonlítani a négy éve húzódó tárgyalássorozat, melyben az ügyészség azt hivatott bebizonyítani, hogy B. László nem csak elrabolta, de tevékenyen részt vett Novozánszki Fanni megölésében és a testének az eltüntetésében. A közvetett bizonyítékoknak se szeri se száma, a vádlottnak azonban úgy fest, mindenre van válasza.
A legutóbbi, pénteki tárgyaláson például arra a kérdésre kellett válaszolnia B. Lászlónak, hogy miképp kerülhetett a nagypapája kocsijában található kötélre VV Fanni DNS mintája. Az ügyészség szerint egyértelmű, hogy B. László kesztyűjéről került oda a minta, a vádlott viszont azzal védekezik, hogy a szóban forgó kötél véletlenül kicsúszott abból a nejlonszatyorból, amiben a nagypapa tartotta. Hogy a bíróság el tudja képzelni ezt, B. László ügyvédje egy zacskót és egy kötelet kapott elő, majd bemutatta a kicsusszanást. A pár másodperces produkciót hitetlenkedve nézte az ügy bírája…
A bizonyítási eljárásnak ezzel a szürreális jelenettel már majdnem vége lett, amikor az ügyészség is lépett egy váratlant: ők egy újabb tanú meghallgatást szeretnének, mivel B. László ügyvédje szerint az FBI nyomozati eredményeit ki kell zárni a bizonyítékok közül, mert nem törvényes módszerekkel végezték a nyomozást. A tanút ezért március elsején hallgatja meg a bíróság, aztán 22-én és 24-én elhangzanak a vád és védőbeszédek. A bíróság április 29-én hoz ítéletet.
B. László ügyében a szakértők szerint kétféle ítélet születhet. Vagy felmentik bizonyítékok hiányában és szabadon távozhat, vagy 30 évre rács mögé kerül. A férfin a tárgyaláson nem látszott, hogy különösebben ideges lenne emiatt, esetleg az, hogy megromlottak volna az életkörülményei a négy éve tartó tárgyalássorozat alatt. A pénteki tárgyalás szünetében például egy luxusterepjáró hátsó üléséről vett magához papírokat, majd nyugodtan sétált a kora tavaszi napsütésben Budapest belvárosában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.