Szerelem

Tóth-Hódi Pamela és férje gyerekek nélkül, kettesben szöktek el

Létrehozva: 2022.02.16.

Csodálatos helyen, a Maldív-szigeteken töltötte a mézesheteket Hódi Pamela és férje, Tóth Bence.

Tóth-Hódi Pamela és Tóth Bence ma már teljes egyetértésben és boldogságban élik mindennapjaikat. Összeházasodtak és 2021 májusban megszületett első közös gyermekük is, aki az Evolet Olívia nevet kapta. Ugyanakkor a kapcsolatuk nem volt mindig ilyen kiegyensúlyozott. 2020 májusában a pár szakított és két hónapig külön utakon jártak.

Hófehér homokos part, víz feletti bungaló, csodálatos tengeri élővilág! Megannyi feledhetetlen élményben volt része a szerelmespárnak a jól megérdemelt nászúton, amelyről a Hot!-nak meséltek először.

 Most nagyon ránk fért az, hogy csöndben legyünk a gondolatainkkal és egymással. Valósággal megszűnt minden létezni körülöttünk, ez a tíz nap csak kettőnkről szólt – nyilatkozta Pamela.

A kétgyermekes anyuka naponta hazatelefonált, és azt is elárulta, hogy ki vigyázott a babára és Natira.

Teljesen átadhattuk magunkat a pihenésnek, amire nagy szükségünk volt. Bencével hasonló a bioritmusunk. Egyszerre keltünk, és szinte egész nap a vízben voltunk: alámerültünk, és a csodálatos élővilágot tanulmányoztuk - mesélte a Pamela. 

A szerelmesekkel készült exkluzív interjút a szerdán megjelenő HOT! magazinban olvashatja el!

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034616
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034616
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség