Az hagyján, hogy a sminkesek napi 4 órát foglalkoztak Lily James színésznővel, hogy kiköpött mása legyen a Baywatch-beli Pamela Andersonnak a Pam & Tommy című sorozatban, de emellett szinte tökéletesre gyúrta magát a szerep kedvéért. Pedig nem volt egyszerű dolga.
Mindössze 4 hónap alatt kellett magát bomba formába hoznia, hogy testének minden porcikája Pameláéhoz hasonlítson. Személy edzője a Vogue-nak részletezte, hogy a pandémia miatti korlátozások nehézzé tették az edzést, így
a színésznőnek nagyobb részt otthon, kisgépekkel kellett felkészülnie a sorozatra úgy, hogy közben napi 16 órákat dolgozott.
Akkoriban forgott ugyanis egy másik filmje, ezért hajnalban, a forgatás előtt edzett, majd utána is, mikor hazaért a munkálatokról.
A sminkmestereknek már most illene kiosztani az összes létező díjat, hiszen nagyon nehéz eldönteni, melyik az eredeti felvétel, és melyik a színészekről készített fotó.
Lily Jamesnek egyébként nagyon nehéz dolga volt Pamela másának lenni, állítólag egy ponton majdnem fel is adta. Vissza akarta ugyanis adni a szerepet, mert szerinte nem tud úgy hadarni és affektálni, mint Pam. Kár lett volna, hiszen végül megküzdött a feladattal, tökéletesen hozza Anderson minden apró részletét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.